Majdnem lehúzta a házat a közös képviselő

2015 dec 30
Megosztás
banki csalás

2,5 milliót forintot akart kicsalni a társasházától egy közös képviselő Kecskeméten. A bank szemfülességén múlt, hogy nem sikerült. Hogy is gondolta, hisz csak nyomott hagyott maga után.

 

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 50 éves ballószögi nő ellen, aki 2015. április 3-án egy meghamisított átutalási megbízással több mint 2,5 millió forintot akart átutaltatni egy kecskeméti társasház folyószámlájáról a saját bankszámlájára.

Az 50 éves nő vádlott megbízás alapján egy kecskeméti társasház közös képviselője volt. A társasház számvizsgáló bizottságának tagja és a vádlott 2015. április 3-án egy banknak szóló átutalási megbízást készítettek, melyet a bizottsági tag is aláírt.

A megbízás szerint a társasház bankjának 16.510,-Ft-ot kellett volna átutalnia a társasház számlájáról a közös képviselő bankszámlájára. Ez az összeg a vádlott havi munkadíja volt.

A vádlott azonban a megbízáson szereplő összeg elé beírt egy 2-es és egy 5-ös számjegyet, így az okirat már 2.516.510,-Ft átutalásával „bízta meg” a bankot. A vádlott oda is adta a meghamisított okiratot a cselekményről semmit sem tudó testvérének, aki bevitte azt a bankba.

A bank szerencsére gyanút fogott és felhívta a megbízást aláíró bizottsági tagot. A tag közölte, hogy szó sincs több mint 2,5 millió Ft-ról, a társasház a vádlottnak csak 16.510,-Ft-ot akart átutalni. Emiatt a bank nem utalta az összeget a vádlottnak, így a társasházat kár nem érte.

A szabadlábon védekező vádlottat az ügyészség nagyobb kárt okozó csalás

bűntettének kísérletével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja.

A csalást megkísérlő nővel szemben felfüggesztett börtön kiszabását indítványozta az ügyész. Bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.