Még nyomoznak az egykori haláleset ügyében
Még mindig tart a nyomozás a több mint 20 évvel ez előtti, úgynevezett, Silver Disco ügy kapcsán, amikor 2000. október 1-én, hajnalban, egy 24 éves, helyi fiatalember, G. János holtteste feküdt a sínek között, a gyalogosátjáró közelében. Az áldozat koponyáján, a tarkója fölött, egy több mint két centiméteres lékszerű seb volt látható.
Az elsődleges vizsgálat azt állapította meg: az ittas fiatalember önszántából feküdt a sínekre és vagy a felette áthaladó szerelvény aljáról lelógó csavarkapocs, vagy pedig maga a mozdony eleje okozhatta halálos fejsérüléseit, amikor a közelgő vonat zajára felemelte a fejét. Az orvosszakértői vélemény szerint emberi erőt meghaladó nagyságú volt az a koponyát tarkó irányából érő tompa ütés, amely átszakította a koponyacsontot és roncsolódó agysérüléseket okozott.
Az áldozat hozzátartozói, ismerősei azonban nem nyugodtak bele az ügy lezárásába, mert információik szerint a fiuk halálát nem a vonat okozta, hanem az, hogy összeverekedett a szórakozóhely egyik kidobójával, aki egy teleszkópos bottal (viperával) szakította be az ittas fiatalember fejét, majd ezt követően húzták ráa sínekre, hogy baleset látszatát keltsék.
Mivel egyre nagyobb nyomás volt a rendőrségen, ezért Gergényi Péter akkor főkapitány vizsgálatot rendelt el, amelyet másik megye rendőrei folytattak le, de végül bizonyítottság hiányában a nyomozást megszüntették és maradt az alap verzió, miszerint az ittas fiatalember önszántából feküdt a sínekre.
Az aktákat múlt év szeptemberében nyitották újra, amikor a Készenléti Rendőrség helyszínelést tartott a Szil-Coop parkolójában, illetve a sínek mentén. A rendőrök gyűrűjében a diszkó egykori biztonsági főnöke volt látható, aki ellen akkor orrgazdaság bűntette miatt folyt eljárás, majd a szemlét követően kiengedték az előzetes letartóztatásból. Felmerült, hogy a férfi vádalkut kötött ez ügyben a rendőrséggel, de ezt ügyvédje lapunknak nem erősítette meg.
Mindenesetre a nyomozás azóta is zajlik, több volt és jelenlegi rendőrt, biztonsági őrt kihallgattak Pesten már az ügyben, ma pedig felhívást tett közzé a rendőrség, amelyet az alábbiakban olvashatnak.
"A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztály 29022/534/2020. bűnügyi számon nyomozást folytat emberölés bűntett gyanúja miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2000. október 31-én a Kecskemét, Izsáki út 2. szám alatt található Silver diszkó melletti vasúti síneken holtan találtak egy 24 éves kecskeméti férfit.
A sértett a halálának estéjén a Silver diszkóban szórakozott, azonban az eljárás során beszerzett információk szerint a szórakozóhely biztonsági személyzetének tagjai a diszkóból kivezették és többször bántalmazták. A férfi védelmére kelt egy alacsony testalkatú, barnásvörös hajú hölgy, akit emiatt a biztonsági személyzet egy tagja pofon ütött.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztálya kéri az egykor segíteni próbáló hölgyet, hogy az eljárás lefolytatásának elősegítése céljából jelentkezzen az alábbi elérhetőségek valamelyikén:"
Telefonszám: +36-1-550-2434
email: gbo@nni.police.hu
levélcím: Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, 1903 Budapest, Pf. 314/15