Mindannyian tehetünk a környezettudatos életért

2019 ápr 14
Megosztás

“Eddig az ember magával a természettel küzdött, mostantól a saját természetével kell megküzdenie.”

Gábor Dénes, Nobel-díjas magyar fizikusnak, a holográfia feltalálójának fenti idézetével köszöntötte a Hírös Agórában egybegyűlteket Varga Mónika, műsorvezető a Távhőszolgáltatás Napján, majd kérte fel Falu György Tamás önkormányzati képviselőt, a fejlesztési, környezetvédelmi és agrárbizottság elnökét a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. Lépj Zöldet - Távhővel a tisztább levegőért elnevezésű konferenciájának a megnyitására.

- A környezetvédelemről beszélni mindig nehéz dolog, mert távoli és megfoghatatlan. Ráadásul az én gyermekkoromban soha nem említették, hogy a Trabant, vagy a Wartburg kétütemű gépjárművek mennyire szennyezik a levegőt - mondta Falu György. Hozzátette: ma már viszont tudom, és tudom azt is, hogy mindannyian tehetünk a saját hétköznapi életünkben, vagy a munkánk területén a környezetvédelemért. Másként tehet mindezért természetesen egy szimpla polgár és másképpen egy hőszolgáltató cég. Annyi biztos, a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. innovatív módon keresi, kutatja a módot arra, hogy minden lépése környezetbarát legyen. Hangsúlyozta: nekünk pedig be kellene látnunk, hogy a sok kis fűtőberendezésnek nagyobb a környezeti terhelése, mint egy nagynak, nemhiába csatlakozott már a főtéri ingatlanok, intézmények — KiK-For Kft., OTP bank és társasház, központi Fókusz Takarék és társasház, Aranyhomok szálloda és sorolhatnám — nagy része ehhez a költséghatékonyabb, és környezetkímélőbb ellátáshoz. Az elképzeléseikhez, a terveikhez pedig csak gratulálni tudok! - mondta az önkormányzati képviselő.

Horváth Attila, a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. ügyvezető igazgatója, megköszönte az elismerő szavakat, majd hozzátette: sikerek nincsenek csapat nélkül, akiknek ez úton is megköszönte a munkáját, mert a munkatársai évről évre a közjó javára fejlesztenek és hisznek a cég küldetésében. Hangsúlyozta: gazdaságosság, ellátásbiztonság, környezettudatos működés, ez a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. hitvallása, ennek jegyében hirdették meg a honlapjukon az úgynevezett karrierpontot, szólítottak meg középiskolásokat, hogy a meglévő munkatársakhoz hasonlóan elhivatott környezettudatos munkavállalóik legyenek a jövőben is.

Hozzátette: két folyamatban lévő fejlesztési pályázatuk van mintegy 3,6 milliárd forint értékben, és csaknem 300 millió forint tesz ki annak értéke, hogy a közelmúltban tovább növekedett a távhőrendszerre rácsatlakozók száma. Hangsúlyozta: az eddig fejlesztések és hálózatbővülés tette lehetővé azt, hogy 1996 óta nem változott az alapdíjuk.

- Ahogy egyetlen hópihében sem merül fel, hogy bármi köze lenne a lavinához, úgy a legtöbb embernek sem jut eszébe, amikor a kandallójában, a kazánjában elégeti az ablakkeretet, a szemetet, vagy más kidobandó dolgokat, hogy ezzel mennyiben járul hozzá a környezetének légszennyezéséhez - mondta Beliczay Erzsébet, mérnök, a Levegő Munkacsoport tagja. Kiemelte: ma a távfűtés újra a reneszánszát éli és ez jó, igaz, ez már nem ugyanaz a hőszolgáltatás, mint régen, amikor a távvezetékek annyira rosszul szigeteltek voltak, hogy amerre lefektették azokat, elolvadt felettük a hó és egy társasházban sem fagyoskodnak már a fűtési szezonban az alsó szinteken lakók, miközben a legfelsőbb emeleteken kitárják az ablakaikat, a hőség miatt. Ma a távhőszolgáltatás a legbiztonságosabb, a legtakarékosabb fűtési forma, e mellett helytakarékos is - tette hozzá. Hangsúlyozta: sajnos nem vagyunk még elég szigorúak, mert nincsenek szankcióink azért, hogy ki mit éget el a kazánjában, a kályhájában, a kandallójában, pedig elérkezett az idő, hogy ne csak mérjük, büntessük is a kéményekből kibocsátott füstöt, gázokat, az összetételük alapján.

A konferenciát Pék Gáspárnak, a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. főmérnökének beruházási beszámolója zárta.

Amíg az előadások zajlottak, a Hírös Agóra aulájában óvodások, iskolások múlatták az időt, öko kézműves-foglalkozásokkal, csillagászati bemutatóval, illetve energiatakarékos tanösvénnyel ismerkedtek. A szakmai napot az óvodai-iskolai rajzpályázatok eredményhirdetése zárta.

A díjazott intézmények a következők voltak:

Óvodák:

1. Forradalom Utcai Óvoda Pillangó csoportja

2. Ifjúság Utcai Óvoda Süni csoportja

3. Egyetértés Utcai Óvoda Nyuszi csoportja

Iskolák:

1-2 helyezett megosztva: Református Általános Iskola és II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola.