Növekvő pályára állt nyáron a hazai turizmus

2022 okt 26
Megosztás

17,5 százalékkal nőtt a bruttó szobaár bevétel 2022 nyarán tavalyhoz képest, a foglalások darabszáma 7,4 százalékkal gyarapodott a Szallas.hu adatai szerint. Egy főnek egy éjszaka átlagosan 11 ezer forintba került, ami átlag 11,4 százalékos drágulást jelent. Bár tavalyhoz képest nőtt a külföldre szóló foglalások aránya, még így is jóval több magyar nyaralt idén belföldön, mint 2019-ben. Siófok, Hajdúszoboszló, Budapest, Eger és Balatonfüred voltak a leglátogatottabb desztinációk.

Sikeres nyarat zárt a Szallas.hu: a bruttó szobaár bevétel 17,5 százalékkal nőtt 2021-hez képest, a pandémia előtthöz viszonyítva a felénél is többel. Ehhez részben hozzájárult, hogy nőtt a foglalások darabszáma is: a tavalyi nyárnál 7,4 százalékkal, 2019-hez képest pedig 15,2 százalékkal. Ezen kívül az áremelés is jelentősen megmutatkozik az eredményben: míg tavalyhoz képest átlagosan 11,4 forinttal kellett idén többet fizetnie egy főnek egy éjszakáért, a pandémia előtthöz képest átlagosan 34,4 százalék a drágulás. Egy foglalás átlagosan 3 főre és 2,6 éjszakára szólt. „A vendégek újra bátrabbak az előfoglalást illetően, hiszen a lemondási díj nélkül és az előlegfizetés nélkül foglalható opciók anyagi biztonságot jelentenek számukra – állapította meg Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. Azt is hozzátette, hogy az idei év foglalási tendenciái már a 2019-es, pandémia előtti időszak trendjeihez hasonlítottak inkább. „Augusztusban foglalási számban ugyan lassulást tapasztaltunk, de ez a 2019-es trendek alapján várható volt, hiszen a COVID előtti időszakban is hangsúlyosabb volt az előfoglalás a nyárra – magyarázta a szóvivő. – Ugyanakkor ez az összeredményben nem okozott visszaesést, hiszen az előfoglalás nagyobb ütemű volt, mint az elmúlt két évben, és egyébként 2019-hez képest is erősebbre sikerült”. 

Ahhoz, hogy a Szallas.hu-n leadott nyári foglalások bruttó összértéke és a leadott foglalások darabszáma nőtt az előző évekhez képest, az is hozzájárult, hogy a szállásadók nagyobb bizalmat szavaztak a szállásközvetítő portálnak, így az extra szobakapacitások átadásával a Szallas.hu oldalon elérhető nyári kínálat is nőtt. „Szállásadói oldalról azonban nem teljes az elégedettség, árnyalja a nyári szezon sikereit a költségoldali infláció” – mondta Kelemen Lili. 

A vakációzók zöme (72,7%) nem hotel típusú szálláshelyet választott idén nyáron. Apartmanban 29,6, vendégházban 21,3, panzióban 15,4, egyéb kategóriában 6,6 százalékuk hajtotta álomra fejét. „Bár arányaiban tavaly is népszerűbb volt a nem-hotel kategória, akkor darabszámban többen választottak hotel szálláshelyet, mint idén – mondta Kelemen Lili – A következő időszakban a non-hotelizáció további erősödésére számítunk, amit az egyéb tényezők mellett főként az alacsonyabb ár iránti kereslet növekedése okoz”. Míg 2022 nyarán a hotelekben átlagosan 16 500 forintba került egy éjszaka egy főnek, panzióban 9120, apartmanban 7780, vendégházban pedig 7220 forintba. A Szallas.hu szűrői közül legtöbbször a félpanziós ellátást használták, de az önálló ház, medence és a reggeli kategóriák is népszerűek voltak. Ugyan idén augusztus 20-a nem hozott hosszú hétvégét, mégis ez volt a nyár legtelítettebb hétvégéje.

A Balaton és a fürdővárosok vitték a prímet

A Szallas.hu-n leadott foglalási számok alapján a legtöbben Siófokon, Hajdúszoboszlón, Budapesten, Egerben és Balatonfüreden nyaraltak. Hévíz, Gyula, Szeged, Zalakaros és Pécs sorakoznak a legnépszerűbb belföldi úti célok top tízes listáján. Közülük Balatonfüreden és Hévízen volt a legmagasabb az egy főre jutó átlagár egy éjszakára, mindkét településen 14 ezer forint feletti volt ez az összeg. Tavalyhoz képest a legnagyobb drágulás Budapesten és Gyulán volt, mindkét településen 18,1 százalékkal nőtt egy főnek egy éjszaka átlagára. Ugyanakkor Egerben 1,8 százalékkal, Szegeden 5 százalékkal csökkent az átlagár 2021-hez viszonyítva. 

A top turisztikai régiók közül a Balaton bizonyult a legnépszerűbbnek idén nyáron is, minden harmadik foglalás a magyar tenger térségébe szólt. Észak-Magyarország a foglalások 15,6 százalékával a második helyen végzett, Nyugat-Dunántúl 11,1 százalékkal pedig a Szallas.hu dobogójának harmadik fokára került. 

A legismertebb vízpartok közül a Velencei-tó környékén 11 140 forintba, a Balatonon 10 940 forintba, a Tisza-tó térségében pedig 8 020 forintba került átlagosan egy éjszaka egy fő részére idén nyáron. A legnagyobb mértékű drágulás ezek közül a Tisza-tónál volt, több mint 11 százalékkal nőtt az átlagár egy főnek egy éjszakára.

 

A legnépszerűbb belföldi úti célok 2022 nyarán:

  • ● Siófok
  • ● Hajdúszoboszló
  • ● Budapest
  • ● Eger
  • ● Balatonfüred
  • ● Hévíz
  • ● Gyula
  • ● Szeged
  • ● Zalakaros
  • ● Pécs

A Szallas.hu-n leadott nyárra szóló foglalások eloszlása a top turisztikai régiók között belföldön:

  • ● Balaton: 30,5%
  • ● Észak-Magyarország: 15,6%
  • ● Nyugat-Dunántúl: 11,1%
  • ● Dél-Alföld: 9,9%
  • ● Észak-Alföld: 9,7%
  • ● Budapest- és vonzáskörzete: 7,7%
  • ● Dél-Dunántúl: 7,2%
  • ● Közép-Dunántúl: 5,9%
  • ● Tisza-tó: 2,5%

A belföldi foglalások eloszlása szállástípusonként:

  • ● apartman: 29,6%
  • ● hotel: 27,23%
  • ● vendégház: 21,29%
  • ● panzió: 15,19%
  • ● egyéb: 6,65%

KERETES VÉGE

 

Összefoglaló táblázatok az árváltozásokról

 

2022

Ft/fő/éj átlagár változása a top 10 belföldi úti cél esetén:

 

Top belföldi desztinációk

Ft/fő/éj 2019

Ft/fő/éj 2021

Ft/fő/éj 2022

változás ‘19-hez

változás ‘21-hez

1

Siófok

8 115 Ft

9 995 Ft

11 586 Ft

29,96%

13,74%

2

Hajdúszoboszló

7 109 Ft

8 323 Ft

8 930 Ft

20,39%

6,79%

3

Budapest

7 508 Ft

9 083 Ft

11 092Ft

32,31%

18,11%

4

Eger

6 823 Ft

9 583 Ft

9 409 Ft

27,49%

-1,85%

5

Balatonfüred

11 657 Ft

13 868 Ft

14 128 Ft

17,49%

1,84%

6

Hévíz

9 458 Ft

11 751 Ft

14 028 Ft

32,58%

16,24%

7

Gyula

6 050 Ft

7 260 Ft

8 864 Ft

31,75%

18,10%

8

Szeged

7 208 Ft

9 899 Ft

9 421 Ft

23,49%

-5,08%

9

Zalakaros

7 611 Ft

9 481 Ft

11 248 Ft

32,33%

15,71%

10

Pécs

5 532 Ft

7 189 Ft

8 142 Ft

32,05%

11,70%

 

Vízpartok árváltozásai 2022 nyarán 

Régió

Ft/fő/éj 2019

Ft/fő/éj 2021

Ft/fő/éj 2022

változás ‘19-hez

változás ‘21-hez

Balaton

7 446Ft

9 760Ft

10 936Ft

31,91%

10,75%

Tisza

4 705Ft

7 124Ft

8 020Ft

41,34%

11,18%

Velencei-tó

8 218Ft

10 316Ft

11 143Ft

26,26%

7,43%

 

Szállástípusok árváltozásai 2022 nyarán

Szállástípus

Ft/fő/éj 2019

Ft/fő/éj 2021

Ft/fő/éj 2022

változás ‘19-hez

változás ‘21-hez

apartman

5 273Ft

6 741Ft

7 777Ft

32,20%

13,32%

hotel

11 641Ft

14 597Ft

16 469Ft

29,31%

11,36%

vendégház

4 555Ft

6 176Ft

7 223Ft

36,94%

14,50%

panzió

6 330Ft

8 531Ft

9 119Ft

30,59%

6,45%

egyéb

5 577Ft

7 321Ft

8 532Ft

34,64%

14,19%