Sokat változott 1986 óta a Nádas Étterem, de a pacal még mindig ugyanolyan. Szentkúti Gyula annak idején azzal a céllal nyitotta meg az 54-es út melletti kis talponállóját, hogy a betérő jakabszállásiaknak és az éhes utazóknak finom pörköltet kínáljon. A fejlesztéseknek köszönhetően nem csak a hagyományos, magyaros ételek száma növekedett, de az évek során a gasztro-egység bővítésével vendéglővé nőtte ki magát a hely, ahova az ország minden tájáról betérnek a vendégek. Időközben a családi vállalkozást Szentkúti Gyula fia, György vette át, aki elmondása szerint gyerekkorától folyamatosan tanult bele ebbe a mesterségbe. Vele beszélgettünk az étterem történetéről.

- Milyen volt a kezdet?

- Édesapám világéletében vendéglátással foglalkozott. Amikor a vendéglő megnyílt, a 80-as éveket írtuk, vagyis a szocialista rendszer végén valósította meg élete nagy tervét. Az ÁFÉSZ-tól megvásárolta a területet, ahol korábban egy benzinkút működött. Annak helyén önerőből hozta létre a kisvendéglőt, ami gyakorlatilag egy talponállóként indult. Háromféle pörköltet lehetett kapni, pacalt, marhapörköltet és birkapörköltet. Akkoriban az 54-es úton átmenő forgalom alkotta a vendégközönség nagy részét, elsősorban sofőrök tértek be ebédelni. Ma már más a vendégkör, kamionos szinte nincs is, amióta az autópálya megépült.

- Ahhoz képest, hogy – ahogy ön fogalmazott – talponállót épített az édesapja, ma három épületből álló vendéglő fogadja a betérőket. Hogyan zajlott a fejlesztés?

- A hely évről-évre fejlődött, emlékszem, amikor gyerekként a szemem előtt mentek végbe a változtatások. A 2000-es években nagyobb átalakítás történt, akkoriban alakította ki apám a középső építményt, és az étlap választék is folyamatosan bővült. Persze kaptunk néhány visszajelzést, hogy miért csak tradicionális ételeket készítünk, és a választékot miért nem szélesítjük tovább. Erre csak azt mondhatom, hogy a vendégeink elsősorban a pacalért és a birkapörköltért keresnek minket és térnek vissza hozzánk időről időre, miért változtassak, ha ezeket keresik.

Svájcban is több olyan éttermet üzemeltetnek, amelyek egyételes helyek. Hansnál csak rántott húst lehet kapni, a szemben lévő másik étteremben meg egy másik féle ételt vagy maximum kétfélét. Mindegyik jól prosperál.

A legjobb visszajelzést a vásárló adja. Amíg ők elégedetten fogyasztják a pörköltjeinket, addig mi is elégedettek vagyunk. Bár egy kicsit változtattunk az elmúlt években, mivel a felmerülő igényeket igyekszünk kielégíteni. De a pacalpörkölt örök kedvenc, mindig megtalálható az étlapunkon, és aszerint a recept szerint készül, mint édesapám idejében.

- Hányan dolgoznak az étteremben?

- Jelenleg 17-en dolgoznak nálunk, sokan Kecskemétről, Fülöpjakabról, Orgoványról, Bócsáról, Soltvadkertről jönnek, de helyieket is foglalkoztatunk. Elsősorban a régi munkatársak között vannak jakabszállásiak. A világ hozta magával hogy kevesebben dolgoznak helyiek.

- A vendégkört tekintve jelenleg hány jakabszállási vásárló fordul meg önöknél?

- A helyiek száma 1-2%, az ide betérők zömét az átmenő forgalom adja. A hely előnye, hogy egy frekventált helyen található, így az ország számos településéről érkeznek ide vendégek, az egyszerű embertől az országgyűlési képviselőig nyugodtan pacalozik itt mindenki. Törzsvendégeink közül sokan már évtizedek óta járnak hozzánk. De valójában nálunk szinte mindenki törzsvendég, ritkán jön be új vendég, ennek ellenére előfordul, hogy először toppan be valaki hozzánk.

- Hogyan tudják elérni, hogy mindig ugyanazt a minőséget kapja meg a vendég?

- Pörköltet főzni egyszerűnek tűnik, de ez nem olyan, mint amikor otthon főzök bográcsban, teljesen más kategória. Itt nagy tételben és mindennap ugyanazt a minőséget előállítani, ahhoz bizonyos műszaki feltételekre van szükség a háttérben. A napi mennyiségeket elő is kell készíteni és az alapanyagokat is folyamatosan biztosítani kell a megfelelő minőségben. Korábban több helyi beszállítótól vásároltunk rendszeresen terményeket, de ma már nem törekszünk arra, hogy helyi legyen az áru. Azt, hogy helyi terményeket használjon az ember, sajnos el kell felejteni. Ha például nincs hagyma Jakabszálláson, akkor tovább kell menni. A mai specializálódott világban Jakabszálláson senki nem termel hagymát, lehet, hogy Juliska néninek van hat dugványa, de az az ő saját konyhájára terem, és nem a Nádas vendéglőt fogja ellátni. Azért, hogy az áruellátás folyamatos legyen, más, állandó forrásokból szerezzük be az alapanyagokat.

- Mikor határozta el, hogy ön is a családi vállalkozásban dolgozik majd?

- Akkor kezdtem komolyabban belefolyni az étterem mindennapjaiba, amikor a középiskola elvégzése után úgy döntöttem, hogy ebben a szakmában szeretnék tevékenykedni. Édesapámnak dolgoztam tizenvalahány éven keresztül, tisztelem, becsülöm őt, a mai napig nagyon jóban vagyunk. Természetesen volt vita közöttünk, hogy ne lett volna, még a ház is zengett, de mindig tisztázódtak a dolgok. Aztán 2015-ben átvettem az üzletet tőle. Itt nőttem fel, ebből élek, ezért lelkesedem. Szeretem ezt a vendéglőt, és büszke vagyok édesapámra. Nyilván tudom, hogy vannak hibái, de akkor is szeretem.

- Amikor 2015-ben átvette az üzlet vezetését, milyen változtatás járt a fejében?

- Szerettem volna én is megvalósítani az elképzeléseimet, melyek egyike egy különterem kialakítása volt, ahol a kisebb, családi hangulatú rendezvényeket tudunk lebonyolítani, maximum 50 főig. Első sorban névnapi, szülinapi ünnepségek, bankett, halotti tor, kisebb esküvő lebonyolítására alkalmas a helyiség. Egyre nagyobb igény van ilyen jellegű rendezvényekre alkalmas helyszínre, és, amióta megépítettük az új termet, úgy veszem észre, hogy az elvárásoknak meg tudunk felelni. Valójában az igény találkozott a kínálattal, így ezzel a különteremmel tudtuk bővíteni a repertoárt.

- Itt él a családjával Jakabszálláson?

- Én ugyan Soltvadkerten nőttem fel, de már 20 éve itt lakom Jakabszálláson. Két lányom született, az idősebb kilenc éves, a kicsi öt éves. Az idősebb a jakabszállási iskolába jár, én pozitív véleménnyel vagyok az iskoláról, jó a közösség, modern számítógépekkel felszerelt termekben tanulhatnak a gyerekek. A tehetség úgyis utat tör magának, nem feltétlenül kell egy nagyvárosi “versenyistállóba” íratni a gyereket, azokat az ismeretet, amire szüksége van, megkapja a helyi iskolában is.

- A lányok érdeklődnek már az étterem iránt?

- A lányaim sokszor bejönnek az étterembe, de egyelőre csak ismerkednek a környezettel. 16 éves koráig egy fiatal nem tud hatékonyan segíteni, de jó, hogy itt vannak, és látják a folyamatokat, így beleszoknak. Nem szeretném rákényszerítve őket erre a pályára. Annak idején apukám is azt gondolta, hogy nekem nem kötelező ezt a szakmát választanom, ha nem akarom. Tanuljak azt, amit szeretnék. Végül úgy hozta a sors, hogy a gimnáziumi évek után elvégeztem a vendéglátói üzletvezetői technikumok. Úgy fogom fel, hogy nekem ez egy hobbi. Látom ennek a szakmának a szépségét, előnyét, de a hátrányait is. Az biztos, hogy nem tudnám így vezetni az éttermet, ha nem ebben nőttem volna fel. A vendég számára a látható átalakulás például az új terem és a terasz, de van egy csomó olyan dolog a háttérben, ami nem látható változást hozott az elmúlt négy év alatt.

- Mik a céljai? Lesznek újabb fejlesztések, átalakítások?

- Több változást is szeretnék, de minden esetben alaposan át kell gondolnom, hogyan lehet úgy változtatni, hogy megmaradjon a hely jellege. Tedd a jót még jobbá – ez lehetne a jelmondatom is, de ez sokszor nem egyszerű a megvalósítás terén. Vannak, akik azt gondolják, hogy milyen jó nekem, mert beleszülettem. Aki ezt mondja, annak igaza van, de csak 50%-ban. A teendők maradék 50%-át már nem irigyelnék tőlem. A mai világban ahhoz, hogy megtartsunk valamit, ami az utóbbi 33 évben jól működött, annak érdekében nagyon sok mindent kell tenni a háttérben. Olyan dolgokat, amelyek nem látszódnak, csupán azt a célt szolgálják, hogy működjön minden rendben. Úgy mond a helyben járáshoz is haladni kell előre.

- Mi jelenti a legnagyobb elismerést, örömet a munkája során?

- A legnagyobb elismerés mindig is az volt és jelenleg is az, hogy bejön a vendég, és itt fogyaszt. Nekem nem kell szakmai fórum vagy verseny, az nem hoz lázba. Megfordultak a vendégek között hírességek, előadóművészek, politikusok, hétköznapi módon viselkedtek, mint bárki. Itt nem férnek bele a sztárallűrök, de nem is tapasztaltunk még ilyen megnyilvánulásokat. Ugyanúgy beáll mindenki a sorba, ugyanúgy elfogyasztják a hírességek is, amit kérnek. Természetesen egy gesztus erejéig odaszólunk, hogy jó napot művész úr, jó napot, kedves művésznő, hogy van? A hely jellegéből adódóan ennél nagyobb figyelmet nem tudunk fordítani, haladni kell mindenkinek tovább.

Az az egyik legnagyobb öröm számomra, hogy itt az országgyűlési képviselő és a jó munkásember is egymás mellett, 20 centi távolságra ugyanúgy és ugyanazt a pacalpörköltet kanalazza. Ennek a helynek pontosan ez a szépsége. Tehát itt nincsenek társadalmi különbségek, a pacal összehoz.

Szöveg: Covinus.hu

Fotó: LantosIstvan.com

Jakabszallas.hu