Piros a zebra, nagyobb a biztonság
Hat láthatósági zebrát és gyermekrajzokból készült út menti táblát adtak át Kecskeméten és Tiszakécskén. Felhívás a biztonságosabb városi közlekedésre. Katonatelepen jártunk.
Szeptemberben indult el az a társadalmi felelősségvállalási program, amelyet a Duna Aszfalt Kft. kezdeményezésére a kecskeméti és a tiszakécskei önkormányzatokkal közösen valósítanak meg, a városi közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében. A kampány keretében mindkét településen 3-3 speciális, piros festékréteggel kiemelt zebrát tettek láthatóbbá. A zebrák mellé egy, a két település általános iskolásai körében meghirdetett gyermekrajz pályázat győztes alkotásai kerültek. A közlekedésbiztonsági pályázat keretében a gyerekeknek figyelemfelkeltő táblaterveket kellett készíteniük, azzal a céllal, hogy a nyertes pályaműveket az autósok figyelmeztetésére kihelyezzék a piros gyalogátkelők mellé.
Az eredményhirdetésre pénteken került sor a helyi Mathiász János Általános Iskolában, ahol jelen volt Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester, Lehel Zoltán, a Duna Aszfalt Kft. innovációs főmérnöke, valamint az iskola vezetése.
- A gyalogátkelőhelyek előtti figyelemfelhívásra többféle megoldás létezik, a közlekedési lámpával nem védettek előtt például gyakran alkalmaznak villogó sárga fényjelzést, de az a leggyakoribb, hogy elsősorban iskolák és óvodák közelében pirosra festik az úttestet a zebracsíkok alatt, ezáltal már jóval a zebrához érkezés előtt fékezésre tudják ösztönözni az autósokat. Kecskeméten és Tiszakécskén eddig nem létezett ilyen figyelemfelkeltő burkolat, de az önkormányzattal való együttműködés keretében most megvalósulhatott – mondta Lehel Zoltán. Hozzátette: mindkét településen olyan külső, városi bevezető szakaszokra kerültek a láthatósági zebrák, ahol az autósok sokszor a megengedett 50km/h sebességnél lényegesen gyorsabban haladnak, veszélyeztetve ezáltal a gyalogosokat.
Szemereyné Pataki Klaudia is üdvözölte a kezdeményezést, hozzátéve, hogy a Duna Aszfalt nem csak a térségi minőség nagyberuházásokban jeleskedik, hanem a kecskeméti kosárlabda csapat kiemelt támogatója is. Elmondta: a Kecskeméten tervezett három piros zebrából kettő már elkészült. Az egyik a most Katonatelepen átadásra kerülő, a 441-es főúton található és lényegében az iskola és az óvoda közti szakaszt köti össze, tehát gyerekek szempontjából rendkívül forgalmas, a másik pedig a Katona József téren, a Csányi János körút csomópontjában működik, a Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola bejáratánál. A harmadik - amelynek az engedélyeztetési folyamata zajlik - pedig a Nyíri úton, a Lánchíd és Március 15-e utca csatlakozása közti szakaszon fog megvalósulni.
Tiszakécskén szintén három gyalogátkelőhely valósult meg, az egyik a Kőrösi utcai általános iskolánál, a másik a Szabolcska utcánál, a harmadik pedig a Sportligetnél.
Ezt követően a kecskeméti rajzpályázat győztesének díjazása és a katonatelepi zebra átadása, valamint a győztes gyermekrajzból készült közlekedési-figyelmeztető tábla leleplezésére került sor. A hírös városi Gyulai Dzsenifer nagyszerű rajza mostantól, mindegyik piros kecskeméti gyalogátkelőhelyen látható majd.
Tiszakécskén Marancsik Zalán rajza figyelmezteti az autósokat.