Svájci napelemgyártó cég települ Kecskemétre

2020 ápr 28
Megosztás

A svájci székhelyű Flisom Kecskemétet választotta első magyarországi beruházása helyszíneként, az alföldi városban 12,5 milliárd forint értékű beruházás keretében napelem-paneleket előállító gyárat létesít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Szijjártó Péter elmondta: a csúcstechnológiát képviselő beruházáshoz, amely kifejezetten magas hozzáadott értékű munkahelyeket teremt, a magyar kormány 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, a főváros sajtótájékoztatón azt mondta: egy ország, egy város életében vannak olyan történelmi pillanatok, amelyeknek részesévé válni nagy megtiszteltetés,  és büszkeséggel tölthet el bennünket. Így élem meg a mai napot, a Flisom Kecskemétre településének bejelentését.

Hozzátette: a munkahelyteremtő beruházás több szempontból is új perspektívát nyit városunk előtt, mert egyrészt erősíti a gazdasági palettát, másrészt pedig stabilizálja a gazdasági egyensúlyt, mivel nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a járműipar mellett más ágazatok, így az élelmiszeripar, valamint az agrárszektor is erősödjön. A csúcstechnológiával készült hajlékony napelemek gyártása minden egyéb ágazattól független, tehát egy újabb, önálló pillére lesz a helyi gazdaságunknak. 

 Hangsúlyozta: a Filsom mindezek mellett jelképe is lesz azoknak a környezetvédelmi, megújuló energia használatát előnyben részesítő tendenciáknak és törekvéseknek, amelyek jellemzőek a városunkra.

A polgármester asszony hosszan beszélt a város töretlen a gazdaság fejlődéséről, a befektetők visszajelzéseiről, miszerint a szeretik azt az otthonos, élhető, befogadó és támogató légkört, amelyet biztosítunk a számukra, ezért azt ígérem önöknek:  nem fognak csalódni majd bennünk! Kedves Flisom, Isten hozott Kecskeméten!

A Flisom az első körben 140 új munkahelyet teremt, a svájci cégvezetés azonban három év alatt a kapacitások megháromszorozását tervezi.