Támogatások sora segíti a gazdaság újraindulását

2020 május 18
Megosztás

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épülete előtt tartottak hétfőn reggel sajtótájékoztatót Kecskeméten a gazdasági és munkahely-megőrzési intézkedésekről, lehetőségekről.

Gaál József a kamara elnöke elmondta, hogy folyamatosan rögzítik a vállalkozásoktól bekért adatokat, valamint a véleményeket, javaslatokat, amelyekkel hozzájárulnak a támogatási rendszer kidolgozásához. Hozzátette: a vállalkozások nagy része 20-30 százalékos árbevétel-csökkenésre számít és véleményük szerint a jövő évben érhetik el az idei év eleji adatokat. Gaál József felhívta a figyelmet város veszélyalapra, amelyet Kecskemét polgármestere és alpolgármesterei hoztak létre a hozzájárulásukkal. Ehhez már számos cég is csatlakozott.A befolyt összegeket a Városi Szociális Közalapítvány kezeli.

Kurdi Viktor, a kamara alelnöke elmondta, hogy a honlapjukon krízismenedzsment felületet nyitottak és gazdasági túlélőcsomagokat tettek elérhetővé a vállalkozások számára.

Juszkó Anita, a Four Points by Sheraton igazgatója a szállodaiparról és a turizmus helyzetéről, lehetőségeiről beszélt. Elmondta: négy órában, a járuléktámogatások kihasználásával foglalkoztatták a dolgozóikat, ez volt  a legjobb recept az elbocsátások elkerülésére. Volt idő a nagytakarításra és minden elmaradt karbantartásra.Véleménye szerint ősznél előbb nem fog beindulni a szállodaipar Kecskeméten.

Elhangzott:

az eddigi eredményeket a határozott és szigorú intézkedéseknek, az összefogásnak és a Kecskeméten és a megyében élők fegyelmezettségének köszönhetjük. 

Az a legfontosabb, hogy a gazdaság minél több területe mielőbb újra induljon, biztosítva ezzel a vállalkozások működését, a munkahelyeket. Ehhez szükség van a vállalkozások kreativitása mellett a további külső segítségre is.

1. Milyen támogatási formák érhetők el jelenleg a kamarán keresztül?

  • Jogalkotás: Vállalkozások által megfogalmazott vélemények, javaslatok koordinált továbbítása a kormányzatnak
  • Krízismenedzsment információk, tanácsadás a bkmkik.hu oldalon
    • Témában keletkezett minden információ összegyűjtve a „Koronavírus” oldalon a kamara honlapján
    • Kamara „DIGITÁLIS TUDÁSTÁRAT”
    • „Üzleti túlélőcsomag” 
    • E-learning – beszállítói ismeretek (Vállalkozói mentorprogram)
  • A Család- és KarrierPont projekt keretében online tanácsadást biztosított pénzügyi, jogi, HR, álláskeresés, életvezetés, lelki problémák és szenvedélybetegségek területén
  • Finanszírozás: Széchenyi-hitel 4 új eleme: MNB „NHP Hajrá program” finanszírozás;

0,1 – 0,2 – 0,5% kamat

  • Folyószámla - Munkahelymegtartó – Likviditási – Fejlesztési

 

2.Miben segíti az önkormányzat a vállalkozásokat?

Kecskemét minden lehetséges területen támogatja a vállalkozásokat.

  • Üzlethelyiségek, piaci üzlet és asztalbérlők számára bérleti díj kedvezmény
  • Térítésmentes kiszállítási szolgáltatás a Piac és Intézményfenntartó szervezésében a rászorulók részére.
  • AIPA online segélyvonalat működtet
  • Kecskemét Városi Alapkezelő válságra kidolgozott forráslehetőségei:
    • Munkahelyvédelmi program – max.200.000 €-nak megfelelő, 2,5-3,5% kamat, egyszerű ügyintézés, 1 Mrd Ft keret
    • Válságkezelő tőkeprogram – max-800.000€-nak megfelelő, 2,5-4,5% kamat, 3 Mrd Ft keret
  • Veszélyalap létrehozása, célja a munkájukat elvesztők segítése. Polgármester és alpolgármesterek összesen 1.200.000 Ft-tal hozták létre magán hozzájárulásból. Városi Szociális közalapítvány kezeli, bárki támogathatja.

3.A gazdaságvédelmi program eddigi eredményei a megyében?

  • Hitel és kamat moratórium
  • Bértámogatás (rövidített munkaidő): össz. 9 Mrd Ft, < 50.000 dolgozó; 4.000 vállalkozás; < 60% KKV;
    • BÁCS MEGYE: KB. 6% ; Ipar+keresk.: 2/3
    • FIGYELEM: pontos adatokat adni, mert hiba esetén egy hónapot veszít
  • K+F bértámogatás: össz. < 4Mrd; 6000 fő; 400 cég; <90% KKV; 
  • BKK megye: <500 fő – 2. helyezett: 10% ( Bp. után) ; műsz.fejl.-kutatás +ipar: 2/3
  • BKKM: 3. hely (8%); 1.Bp 2. Pest megye
  • Versenyképesség növelő: 300 kérelem; <50.000 megtartott munkahely;   Beruházás/Támogtás: <140Mrd / 65 Mrd
  • Képzési-átképzési támogatás: ITM- Vállalkozói Információs Portál – 86 képző; <1000 képzés
  • Magyar multi program I.-II. - 
  • Diákhitel plusz: 500.000,- Ft – szabad felhasználás

 

4.Mire számítanak a gazdaságban a következő hónapokban?

  • Enyhíteni tudta a kormányzat a korlátozásokat, de a járvány veszély továbbra is fennáll. Elsősorban az egészségvédelmi rendszabályok betartása fontos, hogy meg tudjuk tartani a kedvező járványhelyzetet.
  • A gazdaság számára nagyon jó hír, hogy az üzletek, vendéglátóhelyek, szállodák e héttől normál üzemmódban működhetnek. Ez sok ezer munkahely megtartását biztosítja. 

A kamara jelzi a kormányzat felé, hogy a gazdaságvédő intézkedéseket még valószínűleg hosszabb ideig fenn kell tartani. A gazdaság több területének visszaállása még hosszabb időt vehet igénybe, az egyes szektorok különböző fázisban állhatnak vissza. Pl. az autóipar most nehéz helyzetben van, ez nem tudni meddig tart. Másik iparágnál még tart a lendület és nem kellett igénybe venni a rövidített munkaidős támogatást, de látszik, hogy a második félévben ott is csökkenés következik be, amit nem tud saját erőből kompenzálni több vállalkozás. 

  • Az eltérő hullámhosszú és amplitúdójú konjunkturális ritmus eredőjeként azért arra számítunk, hogy az ipar, kereskedelem és a gazdaság többi ága átlag 20-30% árbevétel kieséssel számolhat 2020-ban. 
  • Felméréseink és a beérkezett jelzések szerint hazánkban 2021-re a cégek döntő része arra számít, hogy visszaállhat a normál üzletmenet. Persze ez nagyban függ attól, hogy alakul világszinten is a járványhelyzet, a turizmus esetén, hogy mikor nyílhatnak meg újra a határok.