Törvényen kívüli állapotok az alföldi mezőgazdaságban

2018 május 29
Megosztás
rabszolgatelep

A Duna-Tisza közi falvak lakosaira már nem hatott a kormány migránsveszélyre figyelmeztető kampánya, mert ezeken a településeken már évek óta egyre nagyobb probléma az agrármunkaerő-hiányból eredő vendégmunkások jelenléte, akik a hazájukban is periféria szorult, nincstelen emberek voltak és akik nálunk kora tavasztól késő őszig tömegszállásokon összezsúfolva élnek, feketén, éhbérért robotolnak. Növekvő számú jelenlétük megkeseríti a falvak lakóinak életét, de hatósági szempontból mindez tűrt kategória, mert e romániai rabszolgák nélkül nem lenne piacképesen betakarítva a nemzeti zöldség és gyümölcs. Az érintett polgármesterek a helyzet kettőssége, valamint az önkormányzatok jogszabályi korlátai miatt, kilátástalannak tartják a helyzetüket.

Alig húsz kilométerre a gigantikus méretű kecskeméti Mercedes gyártól, Bugacpuszta térségében, egy páratlan természeti környezetben kedvünkre időutazhatunk. Jakabszállásnál Orgovány felé -  áthajtva az 1917-ben átadott és 2009-ben megszűnt Kecskeméti Kisvasút keskeny nyomközű sínpárján - már agyonfoltozott az út, megjavítása nem érdeke a közpénzfelelősöknek, hiszen erre már nem járnak az alkatrészes kamionok, az emeletes autószállító trélerek, a logisztikai cégek egyike sem épített ide ablaktalan dobozépületet. Földes kerekű traktort kerülök, szemből egy fakult Lada Niva érkezik, a zöldellő pusztában birkák legelésznek, az út mellett békázó gólyákat nem zavarja az autók zaja.  Az alig több mint háromezres lélekszámú Orgoványt a közvélemény a Tanácsköztársaság bukását követő önbíráskodó különítmények kegyetlenségei által ismeri, kevésbé arról, hogy települést 1800 hektár szőlő, 180 hektár bodzás veszi körül és több mint negyven spárgatermelő család lakja.

A takaros családi házak a 80-as évek jóléti biztonságát és divatját idézik. Az egyik porta előtt egy kék köpenyes idős férfi áll, a hátán nehéz permetező és a gyümölcsfa leveleit vizsgálja. 

- Jó napot! Merre laknak a vendégmunkások? 

- A román cigányokra gondol? 

- Csak azt tudom, illegálisan laknak a faluban és napközben a földeken dolgoznak.

- Menjen itt a főúton a víztorony felé, ott lesz egy park, már nincs benne virág, mert ezek mind kitaposták. Mellette van egy nagy bekerített terület, de oldalról nem látni be a betonfaltól, elölről viszont látszanak a mobilházak, na, azokban is lakik több mint száz, aztán, ha lefordul balra az önkormányzat felé, a Molnár Gergely utcába, a lelkészi hivatal mellett is áll egy ilyen ház, arról lehet felismerni, hogy körbe van nádazva. Abban is lakik vagy száz, ricsajoznak egész éjszaka, meg a kocsma utáni első utcában, a nagy, zárt kapus házban is van család rendesen.

- Sikerül velük együtt élni, vagy vannak velük bajok?

- Mi már idősek vagyunk, nincs velünk gyerek, akit félteni kéne, a rácsot feltettük az ablakra, este meg már nem járunk ki, a rendőrök szerint az meg nem büntetendő, hogy ezek más népek, mint mi vagyunk. Mert hát nincs ember, az új magyar meg már nem dolgozik  - teszi hozzá, miközben a fejét a fa felé fordítva elkezdi húzogatni a permetező szivattyújának  a karját, jelezvén, hogy nincs több mondanivalója.

A víztoronytól távol parkolok le és megpróbálom becserkészni  az alkalmi mobilkempinget, a magas fal fölött csak konténerházak tetején lévő napelemes vízmelegítő tartályok látszanak. A bejárat felől jobban belátható a terület, néhány nagy hasú, rövidnadrágos, papucsos férfi dobozos sört szorongat, cigiznek és beszélgetnek, a foltos gyepen fekete kamaszfiúk incselkednek egy lánnyal. Azonnal észrevesznek, fütyülnek, hujjognak. Inkább odébb állok.

A permetezős bácsi által említett kockaház tényleg kirí a többi közül, úgy körbe van nádazva. A kapu résnyire nyitva, néhány kreol gyerek egy háromkerekű kis biciklit nyüstöl. A bolt felöl egy fekete kalapos, bajszos férfi cammog a ház felé, kezében dobozos sör, a hóna alatt nagy kenyér, mögötte fekete kislány csipszet majszol. A férfi a ház elé érve elhajítja az üres dobozt, a kislány meg az üres zacskót és eltűnnek az elparavánozott házban. Apró réseken kukucskálok, az udvaron lakókocsi áll, melléképületek, ólak, amelyben emberek laknak.

Mellettük Biliczkyék élnek, tősgyökeres Orgoványiak. István cipőfelsőrész készítő, ötven-száz embernek ad munkát évtizedek óta. A férfi magas betonkerítést húzott fel, hogy ne lássa tovább alkalmi szomszédait, amikor a kert   végében végzik a dolgukat, de a zajjal nem tud mit kezdeni, nem is használják azóta a gondozott kertükben lévő fedett kiülőjüket. A felesége azt mondja: bármennyi bosszúságot is okoznak az idegenek, azt látja, nagyon szerencsétlen, kihasznált emberek. 

Többen visszasírják az egykori térségi járőrt, Viktort, aki bement közéjük és azonnal rend lett. Ő volt az a rendőr, akinek sorozatos brutalitása 2013. április 8-án ért be, amikor a társával felváltva addig verték az Izsáki rendőrőrsön a hátrabilincselt kezű orgoványi Bara Józsefet, hogy annak minden bordája eltört és belehalt a sérüléseibe. 

Prózsa István, a helyi református atya 15 éve érkezett Kolozsvárról, de ő sem érti a nyelvüket. A lelkész elsősorban a vendégmunkások gyerekein próbálna segíteni, akik az év nagy részét  napközben szülői felügyelet és tanulás nélkül  töltik, de egyetlen hivataltól sem kapott ez ügyben segítséget.

A falu mindentudói szerint az idegenek oláh cigányok, akikből mintegy 800-1000 fő él Orgoványon és a hozzá tartozó tanyavilágban alkalmi házakban összezsúfolva februártól novemberig.  Jelenlétük gyökeresen megváltoztatta a település életét, kora esténként már nem ülnek ki az idősek beszélgetni a porták elé, a fiatalok nem gyűlnek össze a parkban és amikor a helyi iskolások busza megérkezik a városból, a szülők autóval mennek ki értük az állomásra. Nincs már jó kedélyű falunap, összejövetelek, a közösség magába zárkózott az alkalmi munkások jelenléte miatt, akiktől 300-400 forint ágypénzt kér a szállásadójuk naponta, de az is levon a 500-700 forintos óránkénti napszámukból, aki az alkalmi munkaadójukhoz naponta elszállítja őket. Mindez persze feketén zajlik, nincs adófizetés, társadalombiztosítás, foglakoztatási járulék, üzemorvosi vizsgálat, így piacképes a termék. A kertészeti munkára ugyanis nincs már munkavállaló a Duna-Tisza közén, mert ha lenne is, a kért 1300-1500 forintos órabérből nem lehet azt nyereségessé tenni még feketén sem.  Az idősek nem bírják, nagy részük elfogyott az idők során, a fiatalok meg nem csinálják, hisz épp a munka nehézsége miatt külték el anno a szüleik tanulni őket a városba.  Jó néhány éve még voltak román szakmunkások, akiket hivatalosan is tudtak foglalkoztatni, mert voltak irataik, és bérüket még elbírta az ágazat, de mivel jó szakemberek voltak továbbálltak Olaszországba, Spanyolországba a jóval kecsegtetőbb bér miatt. Az alföldi  szőlőtermelők nagy része e miatt átállt a gépi szüretre, de az alacsony művelésű, őshonos szőlőt, a spárgát, a földi epret, a bodzát, a cseresznyét, a meggyet, a kajszit nem lehet géppel szedni és nincs robot a metszésre és a kapálásra sem.

Erre hivatottak ezek a hazájukban is perifériára szorult, kis igényű,  szolgai körülményeket is elfogadó romániai családok. 

Az orgoványi testület a kialakult helyzetet úgy próbálta orvosolni, hogy az ideiglenes helybéli tartózkodást megpróbálta megadóztatni egy helyi rendelet formájában, de az nem ment át a törvényességi szűrőn, a Kormányhivatal diszkriminatívnak találta. Hasonlóan járt Alsónémedi is, a Kúria hatályon kívül helyezte a helyi adórendeletüket, amely az idénymunkásokat is megadóztatta volna. Vincze József, Alsónémedi polgármestere azt mondta: ezen a területen az önkormányzatok kezében nincs semmilyen jogi eszköz, hogy a kialakult és egyre nagyobb teret ölőt jelenséget szabályozhassák, pedig én végigjártam a szakhatóságokat, az országgyűlési képviselőket. Hozzátette: annyit sikerült elérnünk, hogy az istállóból, ólakban kialakított tömegszállásokat megszüntettük, térfigyelő kamerarendszer építettünk ki és fizetünk a rendőrségnek a hivatali időn túli járőrözésért, hogy az emberek közbiztonságérzetén javítsunk, sajnos, ennek ellenére is történt itt egy gyilkosság, amelyeket az idetelepült románok követtek el.

Gál Szilvia, Orgovány polgármestere nem örül a témának amikor felkeresem és hosszasan sorolja a problémákat: a generációváltást, a szakemberek külföldre költözését, az agrárpiac és benne  a munkavállalás nehézségeit, kihangsúlyozva: a munkahelyeken, az intézményekben, de még a börtönökben is szabályozzák azt, hogy egy emberre mennyi négyzetméter juthat, de a magánszférában az nem jogszabálysértő, ha 40-50 embert zsúfolnak be egy 90 négyzetméter alapterületű házba. A polgármester két oldalról közelíti meg a problémát. Véleménye szerint az itt élőknek elfogadóbbnak kellene lenniük, másrészről a rendőri figyelem növeli a biztonságérzetet, de a munkavállalók elűzése a gazdálkodók és családjaik megélhetésének a tönkretételét jelentené. Hangsúlyozta: rendeletet alkotnak  a közösségi együttélés szabályairól.

Lajosmizsén is ezres számban van jelen a nincstelen romániai munkaerő. Basky András, a település polgármestere is elsősorban a helyzet kettősségét emeli ki, hiszen mint nagy gyümölcstermelő vidéknek szüksége van minden dolgos kézre a betakarításhoz, valamint az állattartáshoz, de azt sem cáfolja, hogy ez a terület törvényileg szabályozatlan. Elmondta: sajnos nincs kontroll, regisztráció, nem tudjuk pontosan hányan vannak, mikor, ki jön, hová és meddig és ebben az önkormányzatnak nincs semmiféle ellenőrzési jogköre, mi csak egyedül a közbiztonságra ügyelhetünk, amely mindennek már a káros hozadéka.

Kelemen Márk, Kerekegyháza polgármestere a probléma orvoslása érdekében a rendőrséggel és egyéb társszervezetekkel való kapcsolattartás és átfogó ellenőrzések mellett megerősített polgárőrséggel, települési őrszolgálattal, rendészeti csoporttal ügyel a közbiztonságra és igyekszenek kiszűrni az illegálisan ott tartózkodó vendégmunkásokat. A polgármester elmondta: próbáljuk ez ügyben korrigálni a meglévő joghézagokat, melyeket a különböző hatóságok hatásköri korlátai jelentenek. Ezért közöttük konzultációt, és jogszabály módosítás előkészítését kezdeményeztem, amit folytatni fogok. 

A homokhátság országgyűlési képviselői tudnak  a jelenségről, mivel az érintett polgármesterek ezt jelezték feléjük írásban, de diplomatikusan kezelik a problémát, mivel egyrészt ők is gazdálkodók, másrészről a rendszeres ellenőrzésekkel a legjelentősebb támogatóikat, az agárszavazókat veszítenék el. Nem beszélve arról, épp Font Sándor harcolt a parlamentben a második Gyurcsány-kormány idején azért, hogy nemzetgazdasági érdekből állítsák le idényben a munkaügyi razziákat a földeken. Ez megtörtént és azóta ez tűrt kategória a hatóságok előtt. Pedig a kialakult helyzetnek természetesen vannak haszonélvezői. Utánanéztem: az ominózus orgoványi tömegszállások a főtevékenységként ingatlan-bérbeadással foglalkozó Titak Kft. telephelyei, de a cégnek van még hasonló rendeltetésű ingatlana a környéken. A cég tulajdonosa módos orgoványi lakos, korábban külföldről hordott be használt, vegyszeres tartályokat, amelyeket a tisztításukat követően értékesített. A környezetszennyezés miatt a vízügyi hatóság megbírságolta és eltiltotta a további tevékenységtől, de a férfi azt tovább folytatta ezért büntetőeljárás indult ellene és hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt kettő év  öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. 

A napokban Prózsa István orgoványi lelkész bejegyzést tett közzé a legnagyobb közösségi portálon, miszerint eljutott arra a pontra, ahol már csak az Isten tud segíteni, ezért arra kér mindenkit: imádkozzanak értük és a helyzet megoldása érdekében, azért, hogy az erre hivatott felelősök szembenézzenek végre a jogos félelmeikkel. 

Rajnai Attila

Forrás: 168 Óra