Váradi Kornél a KTE-Duna Aszfalt új vezetőedzője
Csütörtök sajtótájékoztatón jelentette be következő vezetőedzőjét a KTE-Duna Aszfalt férfi kosárlabdacsapata.
Sörös Jenő, a KTE Kosárlabda Klub Kft. ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket, majd elmondta, hogy a folyamatosság, a stabilitás jegyében már szezon közben megkezdődött a következő időszak tervezése. Forray Gábor Székesfehérvárra igazolása után az edzőkeresés volt a feladat, de a klub költségvetése határokat szabott a nagyobb elképzeléseknek, s mivel a KTE Duna Aszfalt mindig is családiasságra törekedett, ezért egyöntetű volt a döntés Váradi Kornél mellett, aki maga is egyben garancia a folytonosságra.
Váradi Kornél két éve azért érkezett Kecskemétre, hogy tovább tudjon szakmailag fejlődni. Elmondta: az új megbízatása egyben nagy felelősséggel is jár, de szereti a kihívásokat, és a lehető legjobb tudásával kívánja szolgálni a klubot, hogy a csapat eztán is eredményesen tudjon szerepelni az élvonalban.
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere is tiszteletét tette a sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy a városvezetés számára továbbra is fontos a sport, ezen belül is kiemelt szerepet kap a kosárlabda. Hozzátette, hogy városunk számos területen ugrásszerűen fejlődött az elmúlt években, most már a sportban is előrébb kell lépni, ehhez nagy csapatmunka kell, amiben ők partnerek lesznek. Végezetül, de nem utolsó sorban sok sikert kívánt Váradi Kornélnak a vezetőedzői munkához. Gazdaságilag stabilizálódtunk minőségi lépés ideje érkezett el mind a sport, mint a kultúra területén, a kosárlabda megérdemli az eddig eredményei miatt is a támogatást.
A KTE Kosárlabda Klub Kft. tulajdonosi tanácsának elnöke, Fazekas Mihály a folytonosságra, a szakmai elhivatottságra és a szisztematikus építkezésre hívta fel a figyelmet. Ezek a legfontosabb alapértékek, amelyekre hosszú távon lehet alapozni. Az elmúlt években több kiváló szakember is letette névjegyét Kecskeméten, most Váradi Kornélon a sor - mondta és ehhez mindent meg fog kapni a vezetőségtől - tette hozzá.
Az új szakvezető
Váradi Kornél végigjárta a kosárlabda utánpótlás-válogatottak összes korosztályát játékosként (U16, U18, U20), majd háromszor a felnőtt címeres mezt is magára ölthette. A Falco KC Szombathellyel bajnoki címet ünnepelhetett 2008-ban. Hat évet töltött az élvonalban, majd egy térdsérülést követően visszavonult a profi pályafutástól, akkor már a Szolnok kosárlabdázója volt.
Ezt követően az edzői szakma kihívásai felé fordult. A szombathelyi U16-os és U18-as csapatokkal bajnoki aranyérmeket nyert, az U20-as gárdával pedig bronzéremig jutott. Utána a Falco KC felnőtt csapatának másodedzője lett és olyan szakemberekkel dolgozhatott, mint Bencze Tamás, Andjelko Mandics, Kálmán László, illetve Srecko Sekulovic.
2013 és 2015 között elvégezte a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) edzői képzését, amely átfogó, nemzetközileg is versenyképes tudást nyújt azoknak a szakembereknek, akik fiatal tehetségek fejlesztésével, képzésével foglalkoznak.
A szombathelyi évek után, 2017 nyarától vezetőedzői posztot vállalt Sopronban az A-csoportos együttesnél, majd 2018-ban szerződött Kecskemétre, a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia és a KTE Kosárlabda Klub Kft. kötelékeibe.
Az Akadémián az U18-as együttes vezetőedzőjeként dolgozott az elmúlt két évben, idén a korosztállyal bejutottak az ország legjobb 16 csapata közé.
A KTE-Duna Aszfaltnál az NB I/B-s csapat vezetőedzője, illetve az A-csoportos együttesnél Forray Gábor segédedzője volt. Ezen munkáin túl tavaly szeptember óta az U20-as férfi kosárlabda-válogatott edzője is Ivkovic Stojan szövetségi kapitány mellett.