Sorozatos autófeltörések a Széchenyivárosban
Szombatról vasárnapra virradóra három autót is feltörtek Kecskeméten a Széchenyivárosban a megyei kórház környékén. Lehet többet is, de három jármű tulajdonosa tett eddig feljelentést a rendőrségen.
Szombatról vasárnapra virradóra három autót is feltörtek Kecskeméten a Széchenyivárosban a megyei kórház környékén. Lehet többet is, de három jármű tulajdonosa tett eddig feljelentést a rendőrségen.
Kecskeméti görgőcsapágy-üzlet tulajdonosai, az ügyészség volt sofőrje és a Quaestor szóvivőjének férje is egy nappal a Quaestor bedőlése előtt vett ki több mint 10 millió forintot a brókercégtől - ez látszik azon a listán, amit az N1 Tv hozott nyilvánosságra.
Holmsz Sebestyén nyomozó úrnak és kiváló csapatának egy eltűnt fiatal nő jelenlegi tartózkodási helyét kell felkutatnia, melyhez csupán némi pénzt, és egy-két levelet kapnak segítségül. Különféle dokumentumok alapos átvizsgálása, helyszíni szemlék, és az érintettek kihallgatása nyomán juthatnak közelebb a rejtély megoldásához a detektív urak és hölgyek. A programra előzetes regisztráció szükséges.
Ajánlott korosztály: 18-25 éves kor, de idősebb látogatóinkat is szeretettel várjuk!
Nem indul újabb nyomozás a KSE Kft. új feljelentésével kapcsolatban, amely az önkormányzat 54 millió forintos céltámogatásának az elszámolását érintette.
Több mint fél év kellett hozzá, hogy ez a döntés megszülessen.
A feljelentés ugyanis ez év elején született, erről részletesen itt írtunk.
Tájékoztató sorozat indult a Kecskeméti Piaccsarnokban a tudatos vásárlás ösztönzése érdekében
Az Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet és a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal közös szervezésében indult útjára a Piaccsarnokban október 7-én, pénteken koradélben az a közös tájékoztató sorozat, melynek célja a biztonságos élelmiszer előállítás és forgalmazás népszerűsítése és megismertetése.
Áldatlan állapotok a kecskeméti széchenyivárosi kiserdőben, amelyet Milliomodik Hektár Emlékerdőnek neveznek. Egyrészt azért, mert nem egyértelmű, ki a felelős a park gondozásásért, másrészt a nagy nyilvánosság elől elrejtett kis erdőben előszeretettel tombolnak a vandálok.
Október 4-én, kedden beindította a távfűtést Kecskeméten a TERMOSTAR Kft., ugyanis a meteorológiai előrejelzések szerint folyamatos lehűlés várható a héten.
Kérik a kedves Lakókat, Közös Képviselőket, Fűtési megbízottakat, hogy az ilyenkor előforduló légtelenítési problémák mielőbbi megszüntetése érdekében tegyék lehetővé a bejutást a hőfogadókba, hőközpontokba és a felső szinteken levő lakásokba. Néhány napig is eltarthat, amíg minden radiátorba eljut a megfelelő hőfokú fűtővíz, addig is szíves türelmüket kérik.
Mától - azaz október 4-én kedden - beindította a TERMOSTAR Kft. a távfűtést Kecskeméten, ugyanis a meteorológiai előrejelzések alapján folyamatos lehűlés várható a héten.
Kérik a kedves Lakókat, Közös Képviselőket, Fűtési megbízottakat, hogy az ilyenkor előforduló légtelenítési problémák mielőbbi megszüntetése érdekében tegyék lehetővé a bejutást a hőfogadókba, hőközpontokba és a felső szinteken levő lakásokba. Néhány napig is eltarthat, amíg minden radiátorba eljut a megfelelő hőfokú fűtővíz, addig is szíves türelmüket kérik.
Holnap - azaz október 4-én, kedden - beindítja a TERMOSTAR Kft. a távfűtést Kecskeméten, ugyanis a meteorológiai előrejelzések alapján folyamatos lehűlés várható a héten.
Kérik a kedves Lakókat, Közös Képviselőket, Fűtési megbízottakat, hogy az ilyenkor előforduló légtelenítési problémák mielőbbi megszüntetése érdekében tegyék lehetővé a bejutást a hőfogadókba, hőközpontokba és a felső szinteken levő lakásokba. Néhány napig is eltarthat, amíg minden radiátorba eljut a megfelelő hőfokú fűtővíz, addig is szíves türelmüket kérik.
Napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap a tudatos vásárlói magatartás – vagyis hogy a lehető legjobb és legegészségesebb minőséget kapjuk meg a pénzünkért. Mit tehetünk mi, a vásárlók, hogy ne csapjanak be bennünket? Hogy az élelmiszer-láncban lehetőleg mindig közvetlenül a termelőtől, és mindig a legjobb minőségű magyar termékeket vásároljuk meg? Hogy mindig a lehető legjobb ár-érték arányban vásároljunk, és hogy valóban egészséges élelmiszereket tehessünk családunk elé az asztalra?