Avattak az új ipari zónában
Átadták a francia Axon anyavállalat mintegy másfél milliárd forintos, egy éves zöldmezős beruházással felépített kábelgyárát csütörtökön Kecskeméten a Szélmalom körforgalomnál.
Átadták a francia Axon anyavállalat mintegy másfél milliárd forintos, egy éves zöldmezős beruházással felépített kábelgyárát csütörtökön Kecskeméten a Szélmalom körforgalomnál.
A Mercedes Kecskeméten 2014-ben 150 ezer autót gyártott, ez 41 ezerrel több az előző évinél. Árbevétele 2,1 milliárd euróról 2,8 milliárd euróra, dolgozói létszáma 3200-ról 4000-re nőtt.
Az eredményekről Thomas Geier gyárigazgató számolt be csütörtökön Kecskeméten.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség csalás bűntette miatt vádat emelt egy 46 éves pécsi férfi ellen, aki 2014. január vége és március közepe között egy internetes társkereső oldalon megismert kiskunhalasi hölgytől összesen 1 millió 485 ezer forintot csalt ki különböző valótlan okokra – így fia balesetére, végtag amputációjára, illetve fia halálára - hivatkozással.
A pécsi férfi 2013. október végén egy internetes társkereső oldalon ismerkedett meg a 62 éves kiskunhalasi hölggyel. Heti rendszerességgel órákon át beszélgettek, így sikerült a sértett bizalmába férkőznie.
Az ex moszkvai kereskedelmi attasé vesztegetésének elfogadása után milliárdos hűtlen kezeléssel is meggyanúsították Gellért Imrét, az Orgovány és Vidéke takszöv volt vezetőjét.
Kiskőrösön a fél város ismeri és tisztában is van azzal, hogy a nemrég kirobbant újabb áfacsalási ügyben ki lehet az egyik főszervező, háza a helyi rendőrkapitányságtól egy saroknyira van. Több közös cége is van vagy volt a családtagoknak Mikóczy Zoltánnal, Overdose most előzetes letartóztatásban ülő gazdájával. Az áfacsalási ügyben érintett egyik gyanúsítottat az a Futó Barnabás védi, akinek pár hónapja még Vida Ildikó NAV-elnök magánszemélyként ügyfele volt - írja a HVG.
A keceli strand lassan tíz éve zárva van. Üzemelhetne, ha betartanák az adásvételi szerződést, amely szerint a vevő 2025-ig köteles üzemeltetni, ellenkező esetben az ingatlan visszaszáll az önkormányzatra.
Példás gyorsasággal vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet egykori ügyvezetője, valamint Kiss Szilárd ex mezőgazdasági attasé ellen.
A Kecskeméti Járási Ügyészség vesztegetés bűntette miatt emelt vádat ellenük, mivel Gellért Imre volt takarékszövetkezeti ügyvezető igazgató kenőpénzért áron alul értékesítette egy Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezettől átengedményezett követelést.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kormányzótanácsa az utóbbi harminc évben egyszer sem engedélyezett hiteltörlesztési halasztást - jelentette ki pénteken Washingtonban Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója azzal a lehetőséggel kapcsolatban, hogy Görögország esetében ez elképzelhető lenne-e.
Lagarde az IMF és a Világbank hivatalosan pénteken elkezdődött, háromnapos tavaszi közgyűlésén beszélt erről. Kiemelte: a korábban két fejlődő országnak engedélyezett halasztás nem hozott eredményeket, fejlett gazdaság pedig még sohasem kapott halasztást a törlesztésre.
Pénteken több orgánum is megírta: a kórházak a beszállítói tartozásaik miatt a csőd szélére kerültek. Zombor Gábor aznap Kecskeméten újabb milliárdos egészségügyi programot jelentett be.
A kormány a 2020-ig terjedő időszakban 15 milliárd forintot fordít egészségügyi prevencióra az ezzel kapcsolatos operatív program keretében – mondta Zombor Gábor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára pénteken Kecskeméten a Magyar Artériás Stiffness Társaság X. kongresszusán.
A NAV pénzügyi nyomozói egy Békés megyei homokbánya területén foglalták le azt a felújított, lefestett hidromechanizációs úszóművet, amellyel 52 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek. A kár megtérülésére lefoglalták a cég és az érintettek 120 millió forintos vagyonát.