Feljutott az NB III-ba a Duna Aszfalt TVSE

2017 jún 18
Megosztás
tiszakécskei szurkolók

Mint ismert, a Duna Aszfalt TVSE június 10-én 1-0-ra győzött a szintén NB III-as célokat dédelgető Balassagyarmati VSE ellen az osztályozó első mérkőzésén. A csapat a hétvégén minimális előnnyel utazott idegenbe, hogy megvívja majd a szezon utolsó csatáját. A visszavágóra nagyon sok tiszakécskei elkísérte a labdarúgókat, a Duna Aszfalt TVSE szurkolói buszt is indított a mérkőzés helyszínére.  E mellett voltak sokan akik maguk szerveztek kisbuszos turnét, illetve telekocsit a mindent eldöntő mérkőzés helyszínére.

Telt ház fogadta a Tiszakécskét tehát. A vendégek magabiztosan kezdtek  és már a 14. perceben bebiztosították a feljutást. Az eredmény nem változott, kettős győzelemmel, kapott gól nélkül jutott az NB III-ba a Duna Aszfalt Tiszakécske VSE. 

Balassagyarmat–Duna-Aszfalt Tiszakécskei VSE  (0–1)

Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont

2000 néző, vezette: Nagy Róbert (Varga Zsolt, Berényi Ákos)

 
Legolvasottabb: 
Hírös city slider ajánló: 
Nem