Időn túl beszállt Bács-megye is a Csíki Sör csatába

2017 már 1
Megosztás
csíki sör

Igaz, már okafogyott az Igai Csíki Sör vita, mert a gyártó ugyanazzal a recepttel forgalomba hozta Igazi Tiltott Sört, Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés mégis csatába indult a habzó nedüért. A közgyűlés 2017. februári, Kecelen megtartott ülésén határozatban állt ki az Igazi Csíki Sör védelmében. Emellett felhívta Bács-Kiskun megye polgárait, a megyében élő szeszesital kereskedelemmel, árusítással foglalkozókat, vendéglátó-ipari tevékenységet folytatókat, hogy a Heineken cégcsoport termékeit - a jelenleg raktáron lévő árukészletük kifutása után - a vitás ügy megnyugtató rendezéséig mellőzzék. 

A holland Heineken cég termékpalettáján 2003 óta szerepel a Csíkszeredán gyártott Ciuc premium sörmárka. 2014 novemberében megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi Csíki Sör is. A Heineken szellemi tulajdona megsértése, szabálytalan konkurencia és tisztességtelen kereskedelmi tevékenység vádjával nyújtott be keresetet a csíkszentsimoni sörgyár ellen. Hargita Megye Tanácsa 2017. január 30-i ülésén elvi határozatban állt ki az Igazi Csíki Sör gyártója mellett.  

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szívügyének tekinti és egyetért testvérmegyéje, Hargita megye álláspontjával a Csíki Sör védelmében, hiszen az hamisítatlan székely jelkép, a székely-magyar identitás része, s ennek életben tartása és éltetése mindannyiunk feladata és érdeke.

 
Legolvasottabb: 
Hírös city slider ajánló: 
Nem