Koch Csaba bemutatta az új borait

2015 nov 17
Megosztás
Koch újborbemutató Kecskeméten

Hol? Hol? Hát a Kecskeméten, a bormegye fővárosában, ahol épp ő nyitott pinceáras borszaküzletet. Jó lesz ám a 2015-ös évjárat az Alföldön, különösen a Koch rozék tekintetében.

 

Egyelőre fix döntetlenre tippelném, hogy Koch Csaba, illetve a borai miatt telt-e meg a Kecskeméti Koch Borkereskedés péntek 13-án este, ahol Márton napi újbor-bemutatót tartott a tulajdonos.

Aki ugyanis járt már olyan Koch boresten, ahol maga a hajósi borászguru, a 2014 Év Pincészetének tulajdonosa vezényelte a kóstolót, egyszeri  élmény részese lehetett. Nem feledték ezt azok sem, akik az egykori Borháló Szaküzlet meghívására vettek részt tavasszal egy hasonló boresten, mert nagy részük pénteken is eljött, de volt aki Szegedről, illetve Kiskőrösről utazott Kecskemétre, hogy megismételhetetlen Koch-élményben részesüljön.

És jó volt bizony, mert Csaba lebilincselő előadó, a boraihoz hasonló tűzzel beszél a családfáról, a pincészetük történetéről, miként kapta meg az első földjét, sajátos gazdálkodási technológiájáról, valamint a borszakma problémáiról. Hiteles, mert őszinte, sőt kíváncsi a véleményekre a kritikákra. Tanulni szeretne minden nap, hogy még jobb legyen.

Az első bor egy klasszikus irsai volt, harsogó akárcsak a 2015-ös nyár.

Az igazi (férfiúi) kíváncsiság azonban leginkább az új rozék felé irányult. Van mire büszkének lenni a Duna-Tisza közi borászoknak az idén, mert az előző évhez képest jóval nagyobbat sikerült dobniuk. 

Koch Csaba 2015-ös Kékfrankos rozéja mindent hoz a fajtából, de épp a nyár miatt nem bántó savakkal. A közönség kétharmados többséggel azonban a Cabernet Sauvignon rozé mellett tette le a voksát. Kétségtelen, ritka bravúr és megszállottság kell hozzá. Koch Csabából egyik sem hiányzik.

Aztán persze jöttek a slágerborok: egy Barrique Chardonnay, ami szintén óriási kihívás itt az Alföldön. A lehetőségekhez képest Csaba ezt is megoldotta, nem nyomta el a hordó a bort, tele van filozofikussággal. A vajasság biztos benne, a többi ízt ebben a szintézisben leginkább a vita szüli, mert annyira intellektuális a végkifejlet. 

A pincészet legkülönlegesebb bora szintén Chardonnay, csak éppen kései szüretelésű és száraz.  Az egyedi párosításnak egy nemzetközi aranyérem lett az eredménye, miközben a hazai eredetvédelmi bizottság csak hüledezett, mert annyira gazdag ez a nagytestű bor, akárcsak egy furmint a legjobb Tokaj-hegyaljai dűlőkből. Érett, olajos, nagy nedű a kaszált rétek illatával.

Aztán jött a csoda Kadarka 2013-ból, amely visszahozza a térség egykori nagy korszakát, emberöltőket, mindazokat, akiknek egykoron meghatározta egy életre a borélményét ez a fajta.

És persze mindeközben Koch Csaba csak mesélt, beszélt a gondjairól, az elképzeléseiről a terveiről, meg a borászszakmai iránti elkötelezettségéről itt a Duna-Tisza közén.

Ennek a hivatástudatnak volt az egyik lépése volt ez a borszaküzlet is, amelyben a minőség mellett a másik kritérium az, hogy pinceáron árulják a borokat. Nem is rajonganak érte a kereskedők Kecskeméten e miatt, de az egy másik szakma, és Koch Csaba nem őket, hanem a borászokat képviseli.

Koch Borkereskedés Kecskemét, nyitási akciókkal!

Nézzen be, és higgyen a szemének!

Fehér Anna

Koch Borkereskedés Kecskemét

+36 30 567 41 16

6000 Kecskemét, Bethlen krt.12/C

koch.borkereskedes@gmail.com

borkereskedeskecskemet.kochboraszat.hu

www.facebook.com/kochborkereskedeskecskemet