Innovációs díj került Kecskemétre
A kecskeméti székhelyű Péter Impex Kft. és egy szegedi mikrobiológus kapta az idei Dél-Alföldi Innovációs Díjat, amelyet hétfőn adtak át Szegeden. Hírös a solarkollektor az Alföldön.
A kecskeméti székhelyű Péter Impex Kft. és egy szegedi mikrobiológus kapta az idei Dél-Alföldi Innovációs Díjat, amelyet hétfőn adtak át Szegeden. Hírös a solarkollektor az Alföldön.
Szeretne levenni a lábáról egy szép hölgyet a lábáról, a siker felé terelni egy üzleti tárgyalást, kínáljon hozzá jó borokat. Ebben segít a Borháló Országos Szaküzletlánc Kecskeméten is.
A Borháló borkereskedés saját, válogatott boraiból egy palacknyival kárpótol mindenkit, aki néhány szóban leírja, hol és hogyan került olyan helyzetbe, hogy rosszabb bort vásárolt, mint amire számított. A Borcsere akcióban a borkereskedés 45 boltja vesz részt országszerte.
Írtunk róla, megpróbálták az érintettek elbagatelizálni. Nem sikerült. A kecskeméti rendőrkapitányság hivatalos közleménye szerint vádemelést javasolnak a Vadaskert vezetője ellen.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást P. Béla 59 éves és Sz. Zoltán 54 éves kecskeméti lakosok ellen.
Ma minden az élet és a család védelméről szól. Programok hada törekszik arra, hogy a gyerekeket a családjukban tartsuk. Inkább segítsünk, mint elszakítsunk, mert a törés gyógyíthatatlan. Kecskeméten nem így van.
A Kecskeméti Planetárium a fotográfia, a film, a képzőművészet és az elektronikus sajtó területén tartott az együttműködő iskolák tanulói részére foglalkozásokat pályázat keretében.
Igazságügyi orvosszakértők meghallgatásával folytatódott a Kecskeméti Törvényszéken azoknak a rendőröknek a pere, akik oly módon hallgatták ki Bara Józsefet, hogy az életét vesztette.
A 27 éves B. Viktor, valamint a 30 éves B. Csongor rendőrök ellen halált okozó testi sértés, kényszervallatás, jogtalan fogvatartás, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás a vád.
A jegyzőkönyv nélkül kierőszakolt kihallgatás során a két rendőr az orgoványi 47 éves Bara Józsefet hátrabilincsel kézzel agyba főbe verte az izsáki őrsön.
Jogerősen másfél év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék azt a férfit, aki áprilisban a bíróság épületének a felrobbantásával fenyegetőzött. Jól helybenhagyták.
2014. április 23-án, reggel nyolc óra előtt néhány perccel egy ismeretlen férfi hívta fel a kecskeméti tűzoltóság ügyeletét és egy néhány másodperces hallózást követően azt mondta: Bomba van a Kecskemét Törvényszéken! - majd letette a kagylót. Néhány perc múlva a rendőrség ügyletét is felhívta egy ismeretlen férfi, és csak annyit mondott: Bomba van a Kecskeméti Törvényszéken.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyunk. A Borháló országos borkereskedelmi szaküzletlánc szeretne ettől mindenkit megkímélni. Segítenek és óvnak a csalódástól. Akció van.
A Borháló borkereskedés a saját, válogatott boraiból egy palacknyival kárpótol mindenkit, aki néhány szóban leírja, hol és hogyan került olyan helyzetbe, hogy rosszabb bort vásárolt, mint amire számított. A Borcsere akcióban a borkereskedés 45 boltja vesz részt országszerte.
Jól szerepeltek a kecskeméti uszonyúszók a csehszlovákiai nemzetközi pénzdíjas versenyen. Igaz, az edzőjük még jobb eredményt várt volna tőlük. Jövő héten újabb versenyre készülnek.
2014. november 1-jén és 2-án rendezték meg a csehországi Zlin városában a Nemo Trophy uszonyosúszó nemzetközi pénzdíjas versenyt, melyen a Bácsvíz-KVSC uszonyosai is részt vettek.
Egy Mercedes terepjáróvolt, amely néhány napja felszaladt a kecskeméti Hunyadivárosban a járdára és elütött egy kerékpárost. Súlyos sérülés, cserbenhagyás. Őrizetben a sofőr.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen személyazonosságú sofőr 2014. október 31-én 16 óra 10 perckor, Kecskeméten, a Daróczi közön közlekedett személygépjárművel a Kandó Kálmán utca felé. A Daróczi köz 2. előtt, eddig tisztázatlan körülmények között felhajtott a járdára, ahol nekiütközött egy kerékpárosnak, majd a kerítés beton alapzatának.