10 hónap után Cucu is rendőrkézen

2015 dec 8
Megosztás
elfogás siófokon

Mindenki begyűjtöttek a rendőrök a gabonás számlagyár be nem vonult kecskeméti elítéltjei közül. Igaz, nem volt más választásuk, mert így is, úgy is elestek a büntetési kedvezményektől.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai 2015. december 7-én 12 óra 36 perckor Siófokon elfogták B. Istvánt, aki közel 10 hónapig egy hotelban bujkált a hatóságok elől.

Ennyi a rövidhír. Többen úgy ismerték Kecskeméten, hogy Cucu.

A 46 éves férfival szemben 11 - köztük 3 európai és 1 nemzetközi - elfogatóparancs volt érvényben adócsalás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. 

A Gyulai Törvényszéken kívül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Ceglédi és a Pécsi Járásbíróság, a Ceglédi, illetve a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága adócsalás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelte el a körözését. 

Cucu legnagyobb ügyéről, amelyben bűnszervezet vezetőjeként ítélték el - már több alkalommal írtunk.

A számlajátékokért a Gyulai Törvényszéken folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntettében, valamint folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében lett elítélve. A bíróság a váddal azonos módon 10 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra, valamint 10 év gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól való eltiltásra és 20 millió forint vagyonelkobzásra ítélte. A bűnszervezeti minősítés miatt a büntetését ki kell töltenie, kedvezményben nem részesülhet állt az első fokú ítéletben.

Cucu már el sem ment az ítéletre, hanem lelépett, a város pletykák szerint Dominikára szökött, ahonnan nincs kiadatás. Tegnap kiderült, csak Siófokig jutott. Ott fogták el és szállították a Szegedi Csillagbörtönbe.

Mint arról beszámoltunk a bűnszervezet másik tagját, a hét év kedvezmények nélküli fegyházra ítélt gabonás Sanyi bácsit, a fővárosban fogták el több mint fél év bujkálást követően, egy másik elítéltet, Sz. Dezsőt, aki bár nem volt a tagja a bűnszervezetnek, de megmérték, mert hét év börtönre ítélte a bíróság, szintén a fővárosban kapták el a októberben.