élet a homokon

Ágakkal, avarral fedte be a megölt lányt

2017 nov 7
Megosztás
vivien

A Pest Megyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki több késszúrással megölt, majd egy erdőben ágak, avar alá rejtett egy fiatal kakucsi lányt.

A bűnügy vádlottja, egy fiatal férfi és az ügy sértettje, egy szintén fiatal lány korábban a Pest megyei Kakucson éltek, általános iskolás koruk óta ismerték egymást.

Felmentő ítélet született az elhíresült lepkeperben

2017 okt 30
Megosztás
védett lepke

Bizonyítottság hiányában felmentette a védett természeti terület jelentős károsodását okozó természetkárosítás és a rongálás bűntette alól a Debreceni Járásbíróság azt a kokadi gazdát, aki az ügyészség szerint 54 keleti lápibagoly lepke pusztulását okozta a Kék Kálló völgyében. A bíróság szerint a bizonyítékok nem támasztják alá, hogy a G. Ernő területén végzett beavatkozás miatt védett lepkék vagy védett növények pusztultak volna el. Az eljárás során felmerült csaknem egymilliós bűnügyi költséget az állam állja.

Madárbarát burkolat védi a gólyákat Kocséren

2017 szep 18
Megosztás
madárbarát burkolat felszerelése

Kocsér község iskolájának igazgatója értesítette az áramszolgáltatót arról, hogy áramütés miatt elpusztult egy gólya a település belterületén. A Nemzeti Közművek áramszolgáltatója gyorsan intézkedett és madárvédő burkolattal látta el a madarak által látogatott helyszínt. 

Így mulat a vendég az év utolsó hétvégéjén

2016 dec 28
Megosztás

Budapesten, Hajdúszoboszlón és Szegeden igazán örülhetnek a szállásadók, ugyanis ezek a legnépszerűbb úti célok a szilveszterezni vágyók körében a Szallas.hu friss felmérése szerint. A jellemzően 1-2 éjszakás óévbúcsúztató üdülésért 20 százalékkal többet fizetünk, mint egyébként decemberben, de ez nem riasztja vissza a kikapcsolódni indulókat. Az éjféli pezsgős koccintás, a lencse és a tűzijáték már smafu, sokkal inkább a disznóvágás, a közös foglalkozások és a sztárfellépők működnek vendégcsalogatóként 2016 utolsó hétvégéjén.

Betöréses lopásokból élt a szökött elítélt

2016 nov 16
Megosztás
betöröfogás

A Ceglédi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban lopás bűntette miatt állította bíróság elé azt a férfit, aki a börtönből kapott szabadságáról nem tért vissza, hanem betöréses lopásokat követett el Cegléden. A bíróság 3 év 4 hónap fegyházra ítélte a vádlottat.

A bűnügy gyanúsítottja Kecskeméten a bv. intézetben töltötte büntetését. Jutalomként 2016 augusztusában 5 nap eltávozást kapott, azonban az 5 nap elteltével nem tért vissza a bv intézetbe, megszökött.

Újabb 30 tanyán javulhat a vízminőség

2016 nov 8
Megosztás
tanyasi kút

Ismét sikerrel pályázott a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a Földművelésügyi Minisztérium „A tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a települési és térségi fejlesztések támogatása” című felhívására. Cél: a tanyákon élők egészséges ivóvízzel történő ellátása érdekében szükséges vízminőség vizsgálatok elvégzése.

Kóstoljon új Koch borokat Kecskeméten

2016 nov 6
Megosztás
Koch Csaba és Fehér Anna

November 11-e Márton-nap mely hagyományosan az új borok mustráját is jelöli a magyar népszokások szerint. Az alkalomból november 11-én 18 órától az országban először a Koch Borház Kecskemétben debütálnak Koch Csaba 2016-os újborai. Az est különlegessége, hogy a pincészet legújabb bora a Prémium Néró rosé is kóstolható lesz.

A rendezvény házigazdája Koch Csaba.

Az est tervezett borsora:

Koch Hajós-Bajai Prémium Irsai Olivér 2016

Koch Hajós-Bajai Prémium Cserszegi Fűszeres 2016

Koch Hajós-Bajai Chardonnay 2016

Hét és fél évet kapott a halálos kuruzsló

2016 okt 27
Megosztás
sámán

Súlyos egészségromlást okozó testi sértés és csalás miatt 7 év 6 hónap börtönre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte a Kecskeméti Járásbíróság azt a 44 éves férfit, akit egy beteg nő becsapásával vádol az ügyészség.

Legyen Ön az első, aki Koch újbort kóstolhat

2016 okt 27
Megosztás
Koch Csaba

Tudják-e hol érzi a legjobban magát a szőlő Bács-Kiskun Megyében és hol teremnek a legsikeresebb borok erről a vidékről? És, hogy hol palackozzák a megye borát és 2014-ben melyik borászat kapta meg “Az év pincészete díjat”?

Nem! Akkor ez mindenképpen megér egy misét, sőt, egy látogatást a szőlőművelési innovációjáról is ismert borvidéki elnök, borakadémikus, Koch Csaba borotai birtokára és pincészetébe, akinek ősei 1742 óta foglalkoznak ezen a vidéken szőlőtermesztéssel és borkészítéssel.

Oldalak