Kultúra
Több tucatnyi magyarországi és amerikai magyar néptáncos, valamint hozzájuk csatlakozott támogatók villámcsődülettel emlékeztek meg helyi
Az Ünnepi Könyvhét keretében június 5-én, csütörtökön 18 órai kezdettel a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Há
A napokban Kecskeméten járt az észak-olaszországi Gorizia tartomány egyik jeles hagyományőrző civil szervezetének delegációja.
Több helyszínen tizenhárom új bemutató lesz a jövő színházi évadban Kecskeméten - jelentette be Cseke Péter, a Katona József Színház igaz
Nem egy 70 évet betöltött pártemberre kell bízni a halasi csipkét.” Mindezt Halász Balázs mondta a Halasin
Megkezdődött a Star Wars VII. részének forgatása - közölte pénteken a film produkciós cége, a Bad Robot Twitter-üzenetben.
A vártnál lényegesen magasabb áron, 102 500 dollárért (22,7 millió forint) kelt el a lányok és nők oktatáshoz való jogáért kiálló pakiszt
Olaszországban és a világ számos országában megünneplik a gyerekek és felnőttek kedvencének és egyben élelmiszeripari sikerterméknek szám
Négy előadással a Nemzeti Színházban vendégszerepel május 25-én a kecskeméti Katona József Színház társulata.
Pénteken este a soltvadkerti Font pincészet borait lehet megkóstolni a kecskeméti Borhálóban.