kultúra

Frittmann, Font és Vass adja idén a megye borát

2017 május 27
Megosztás
borbírálat

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2017-ben is meghirdette a „Bács-Kiskun Megye Bora” versenyt, melyet a mai nap során rendeztek Baján, a mesés Petőfi-szigeten a Duna Borrégió 2017. évi Borversenyének keretein belül. A megye legjobb fehér-, rozé- és vörösborát a Kunsági Borvidék és a Hajós-Bajai Borvidék borversenyének aranyérmes borai közül szigorú pontozási rendszer alapján szakmai zsűri választotta ki.  

Kiskőrösre költözött a Veránkai alkotótábor

2017 május 21
Megosztás
látogatók a kiállításon

A Veránkai Alkotótábor alkotásaiból rendezett tárlat nyílt a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban.

- A tábor helyszínén nem változtattunk, mivel Veránka érintetlen szépsége, a háborítatlan őstermészet, a végtelen csend nem csak a művészi vénával megáldott embereket indítja meg, hanem az átlagembert is elvarázsolja. – mondta megnyitójában Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke.

Különleges vendéglátóhely nyílt Kecskeméten

2017 május 19
Megosztás
szerb ételek a grillrácson

“Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben. Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak mikor megértek e találkozásra. Megértek: nem éppen hajlamaikkal, vagy szeszélyeikkel, hanem belülről. Valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint.

A kecskeméti Miraculum Gyermekkórus európai álmai

2017 május 18
Megosztás
a kecskeméti Miraculum Gyermekkórus Baján

Kodály Zoltán, a világhírű zenekutató, zenetudós 135 éve született és 50 éve hunyt el. A jeles évfordulók alkalmából idén Kodály Zoltán emlékévet hirdetett a Magyar Kormány. A kecskeméti Kodály Iskola Durányik László karnagy vezette kórusai számos programmal kapcsolódnak az emlékévhez. 

DiVino Borbár nyílik Kecskeméten

2017 május 16
Megosztás
DiVino Borbár

Megkönnyeztük a Géniusz Étterem és Kávéház bezárását, majd elsirattuk a Köz’Pontot, most viszont az egyik szemünk nevet, mert  Pest, Debrecen, Győr és Balatonfüred után DiVino Borbár nyílik a Kéttemplomközben az egykori HelloHal (volt Columbia kávéház) helyén.

Kecskemét hét várossal kötött kulturális megállapodást

2017 május 8
Megosztás
megállopodók

Kulturális és turisztikai kapcsolataik erősítése érdekében írtak alá együttműködési megállapodást hétfőn Balatonfüred, Debrecen, Győr, Gyula, Kecskemét, Komárom, Szolnok és Vác városok vezetői a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A megállapodás értelmében a városok együttműködnek a jövőben a kulturális és idegenforgalmi programok, rendezvények szervezésében és megvalósításában, amelynek keretében bemutatják a településeikre jellemző hagyományaikat, helyi értékeiket - hangzott el az eseményen. 

JAPÁN NAP KECSKEMÉTEN

2017 május 8
Megosztás
szobor Japánban

A számos kecskeméti és Bács-Kiskun megyei magánszemély kezdeményezésével is 30 évvel ezelőtt hivatalosan bejegyzett Magyar-Japán Baráti Társaság jubileumának köszöntésére a Kecskemét-Aomori Baráti Kör Kecskemét Megyei Jogú Város támogatásával és több hazai, valamint külföldi intézmény, szervezet összefogásával itthon is Japán Nap-ot tart május 13-án szombaton.

A rendszerváltó filmszemle Lakiteleken

2017 ápr 28
Megosztás
Wonke Rezső

Az április 25. és 27. között a Lakitelek Népfőiskolán tartott szemlére korkép, portré, film és társadalomtudomány, oral history/elbeszélt történelem kategóriákban lehetett nevezni. A Lakitelek Népfőiskola, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki), és a Dunaversitas Egyesület által hirdetett filmszemlére hazai és határon túli alkotóktól összesen negyven film érkezett.

Az előzsűri a beküldött alkotásokat már korábban értékelte, s tíz filmet javasolt a szemle versenyprogramjába.

Bányais diák a Közép-európai Matematika Olimpián

2017 ápr 23
Megosztás
matematika válogatóverseny szereplői

A Matematika Olimpia, Közép Európai Matematika Olimpia válogatóverseny utolsó 2 fordulója Kecskeméten zajlott a hétvégén. A döntőbe bejutott Simon Dániel Gábor a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium 11. osztályos tanulója. A szombat délutáni eredményhirdetésen kiderült Dani lesz az egyik középiskolás diák, aki 2017 augusztus végén Litvániában fogja képviselni Magyarországot a Közép Európai Matematika Olimpián.

Felkészítő tanárok: Varga József, Pósa Lajos, Szűcs Gábor, Dobos Sándor

Csapatok:

Szentpéteri est a kecskeméti Koch Borházban

2017 ápr 18
Megosztás
szentpéteri Attila és a fia

Azt vallja a népi megfigyelés, hogy a kutyák viselkedése, jelleme, nagyban hasonlít a gazdáikra. Nem tudom, végeztek-e már kísérletet arra vonatkozóan, hogy miként állnak ez ügyben a borászok a boraikkal, de ha egyszer belekezdenek majd ebbe a vizsgálatba, akkor érdemes a kunsági borvidék legutóbbi felfedezettjén, Szentpéteri Attilán kezdeni. 

Oldalak