Örvény
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden kihirdetett első fokú ítélete szerint a magyar hatóságok megsértették Baka Andrásnak, a Le
Helyben hagyta a Szegedi Ítélőtábla kedden a Kecskeméti Törvényszék ítéletét, amelyben egy ügyvédjelölt azt ígérte egy letartóztatottnak,
Egy év nyolc hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélt orvhalászatért egy balatonberényi férfit másodfokú, nem jogerős ítéletében a Kapos
Lehet, hogy kezdik megbánni a németek, hogy ide tették le ezt a gyárat, mert egy hónapon belül ez a hétfői a harmadik bombariadó.
A rendelkezésre álló adatok szerint vasárnap délután kettő óra után néhány perccel az 55-ös számú főút 88-as kilométerénél, Baja határába
Az Interpol körözése alapján a héten Miamiban elfogták a kábítószerek terítésével gyanúsított magyar Z.
Tüzet nyitott egy férfi a járókelőkre Brüsszel belvárosában, a zsidó múzeum előtt, hárman meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsebesült
Felmentette az előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntett vádja alól H.
Napjainkban sajnos mindennapos, hogy az interneten megtalálható digitális képeket az alkotó hozzájárulása nélkül használják fel.
Filmet forgat a malajziai légitársaság márciusban eltűnt járatáról Rupesh Paul, az indiai rendező a cannes-i filmfesztiválon beszélt terv