Örvény
Két embert agyonlőtt, kettőt megsebesített egy 47 éves vésztői férfi Magyarbánhegyesen szerda 15 óra 25 perckor - tájékoztatta a Békés Me
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben szerda késő délután az 55-ös főúton, Mórahalom és Ásotthalom között - tájékoztatta a Csongrá
Őrizetbe vettek a kecskeméti rendőrök egy 23 éves fiatalembert, aki már két év óta árult látnokzsályát és egy kristály nevű partidrogot a
Ez év április 30-án tettek feljelentést feljelentést helyi rendőrkapitányságon, miszerint Kalocsán raktárként használt helyiségeiből az e
Beperelte a Porsche autógyárat a Paul Walker-baleset másik halálos áldozatának özvegye. Kristine M.
A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Iskola egyik tanulója volt a telefonos bombafenyegető.
Életveszélyesen megsérült egy kisfiú hétfő reggel Szegeden, a gyerek leugrott a harmadik emeleti lakásuk erkélyéről, mert el akart jutni
Őrizetbe vettek egy 60 éves férfit, azzal gyanúsítják, hogy Kelebián bántalmazta egy ismerősét, aki ennek következtében meghalt - tájékoz
Kilenc kecskeméti nyugdíjast vert át két nő, azzal, hogy hivatalos személynek adta ki magát, miközben ellopták a pénzüket.
Kigyulladt egy ezer négyzetméter alapterületű szénatároló Bugacon - vasárnap közölte a katasztrófavédelem vasárnap honlapján.