Pénz
A cég honlapján még semmi jel nem mutat arra, hogy gond lenne.
A legutóbbi kampányban még rendezvényt is tartott, találkozott ezzel, azzal, most be sem jött a városba Orbán Viktor.
A Fidesz-szóvivő sokat utazott. Jó két és fél év, 163 ezer kilométer. Négyszer kerülhette volna meg a földet.
Valószínű a választásokig nem lesz több hibrid Mercedes buszátadás és bemutató.
Májusban indul a harmadik műszak a Mercedes kecskeméti gyárában, ezért további 500 dolgozót vesznek fel – jelentette be Frank Klein, gyár
Elvileg bele lehet nyúlni a devizahitel-szerződésekbe, de nem egyoldalúan, hanem mindkét fél érdekeit figyelembe véve, hisz minden megáll
A hazai és a külföldi forgalma is egyaránt nőtt a kecskeméti székhelyű Univer Product Zrt.-nek.
Búcsúzik Kecskeméttől Frank Klein, igazgató, aki 2010-től vezényelte a Mercedes gyár beüzemelését és működését.
Nem túl rózsás a helyzet az önkormányzati cégeknél. Egyre több az elvárás velük szemben, de árat nem emelhetnek.
Szép csendben kifarolt a városvezetés a meghiúsult Hilton szálloda-projektből, pedig a döntést megalapozó bizottsági üléseken is megjelen