Sport
Öt földrész, 38 ország 330 versenyző és 90 csapatvezető részvételével rendezik meg a Junior Tájékozódási Futó Világbaj
Nagyszerű szezonon van túl a KTE-Duna Aszfalt férfi kosárlabdacsapata.
Az idén immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Trizoli Jótifuti Egyesület j
Táboraink napközi jelleggel működnek. Hétfőtől péntekig 8-16 óráig tartanak a foglalkozások, 16:30-ig biztosítjuk a felügyeletet.
Az elmúlt évek sikeres versenyeit követően idén is a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendezte meg a Belügymini
Óriási bravúrral, szoros végjátékban nyert a tavalyi bajnok és kupagyőztes Alba Fehérvár csarnokában a KTE-Duna Aszfal
Két alkalommal sem jelent meg a szabályos idézés ellenére három tanú csütörtökön a Szegedi Járásbíróságon a kecskeméti
A kerékpározás nem károsítja a férfiak szexuális egészségét egy új tanulmány szerint, melyben futók, úszók és kerékpár
A Falco elleni bravúrgyőzelem után ezúttal Debrecenbe látogatott a KTE-Duna Aszfalt.
Ahogy a KTE- DUNA Aszfalt úgy a Kaposvár is iszonyatosan nehéz sorozatban van.