Sport
Az alábbi nyilatkozatot Ujhidy Tibor, a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér elnöke küldte szerkesztőségünkn
A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér pályázatot nyújtott be a Dm - Jótettekkel egy jobb világért programjá
70 százalékkal több vendég lesz a fővárosban a vizes VB idején, mint tavaly ilyenkor – derült ki a Szallas.hu friss el
Mint ismert, a Duna Aszfalt TVSE június 10-én 1-0-ra győzött a szintén NB III-as cé
Június 9-én hetedik alkalommal rendezik meg a Kecskeméti Nagy Sportágválasztót.
Öt ország 60 fogathajtója vesz részt 2017. június 1. és 4. között az I. Nemzetközi Fogathajtó Verseny és 55.
Polónyi Nóra lett az I-II. korcsoport Országos Asztalitenisz Diákolimpia győztese!
Április 30-án SZÉP Kihívás néven immár harmadik alkalommal szervezi meg teljesítménytúráját a Magyar Kerékpárosklub Ke
A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér március 31-én rendezi meg a soron következő Éjszakai Forgatagot, mely
Az előző évekhez hasonlóan, idén is a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendezte meg a Belügyminisztérium Ország