Város
Május 1-én, kilenc óra után néhány perccel, hatalmas robbanás rázta meg Kecskeméten a Széchenyivárost, majd sűrű füst
A város tervezi, hogy olcsósít a városi lomtalanításon és bejelentésre fogja majd elvinni a nem kukába való és abban el nem férő felesleg
Budapestről indult és Londonba tartott az az autóbusz, amelyet súlyos műszaki hiányosságok miatt nem engedtek tovább a
Kereken egy éve kezdődött meg a kecskeméti Malom Központban
A jövőben a jogosítvány csak az egészségügyi lejáratáig helyettesíti a személyi igazolványt, megszűnik a 10 éves határ
Országjáró körútjának újabb állomása Kecskemét volt Botka Lászlónak az MSZP miniszterelnök-jelöltjének, amelyre Molnár
A világon 1970 óta, Magyarországon 1990 óta ünneplik április 22-én a Föld Napját. A BÁCSVÍZ Zrt.
Folytatódik Kecskeméten a vendéglátóhelyeket sújtó bezárás-cunami.
Április 12-én – csatlakozva a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége programsorozatához – Kecskeméten a TERMOSTAR
A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség lőfegyverrel visszaélés bűntette és állatkínzás bűntette miatt vádat emelt eg